Máté Orsolya
klinikai szakpszichológus, autogén tréning relaxációs terapeuta
Tanulmányaimat a Debreceni Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem, majd 2019-ben a Semmelweis Egyetemen klinikai szakpszichológusi diplomát szereztem. A pályát pedagógiai szakszolgálatban kezdtem, majd a rezidens képzés keretei között kezdtem el az egészségügyben dolgozni. A 4 éves folyamat során gyermekpszichiátriai zavarok (hangulati és szorongásos zavarok, autizmus, ADHD, evészavarok stb) diagnosztikájában és terápiájában, krónikus betegséggel küzdő gyermekek és szüleik pszichés támogatásában, illetve fiatal felnőttek kognitív szemléletű esetvezésében mélyültem el. A klinikán még long covidos gyermekek és serdülők támogatásával foglalkoztam, emellett zeneterapeuta kolléganőmmel egyéni és csoportos terápiák, valamint diabétesz tábor szervezésében vettem részt.
Évekig dolgoztam ezzel párhuzamosan magánellátásban is az Arbor Egészségfejlesztő Központban, ami azóta megszűnt.
Szakmai érdeklődésem fókuszába a neurotipikustól eltérő fejlődés (ADHD, ASD), a krónikus állapotokkal (autoimmun kórképek pl. 1-es típusú diabétesz, Crohn-betegség, vesebetegségek) való együttélés, az érintettek és családjaik támogatása, a gyász lélektana került.
A hozzám forduló gyermekek, kamaszok és felnőttek esetében először is igyekszem megteremteni azt az érzelmileg biztonságos közeget, melynek keretei között minél teljesebben megismerhetem panaszaikat, élettörténetüket, narratívájukat. Arra törekszem, hogy a közös munkánk során megismerjék saját pszichés működésük sajátosságait, belső erőforrásaikat, megérezzék a kapcsolatunk és másokkal való kapcsolatuk megtartó erejét és végső soron együttérzőbbek és elfogadóbbak legyenek saját magukkal.
Gyakorlatot elsősorban a kognitív és a rendszerszemléletű megközelítésben szereztem, de nem áll tőlem távol a dinamikus szemléletben való gondolkodás sem az esetvezetések során. A hatékony terápiákhoz elengedhetetlennek tartom a rendszeres szakmai szupervíziót. Gyerekekkel való munka során a játékterápia, a művészetterápiás és a kognitív eszközök vannak segítségemre, illetve a szülő szoros bevonása, az együttgondolkodás.
Munkámhoz megkerülhetetlennek tartom a rendszeres önismeretet is, ezért évekig jártam egyéni terápiába, jelenleg pedig mindfulness (tudatos jelenlét) csoportos tréningen veszek részt.
Munkatársaink
Pszichológusaink klinikai szakképzettsége a biztosíték arra, hogy a segítség, amit nyújtunk, professzionális. A magyar törvények csak a klinikusok számára engedélyezik a pszichoterápiás munkát, mert nekik van meg a kezeléshez kellő szakmai tudásuk, hozzáértésük. A magas minőségű, professzionális munkavégzést kiképző pszichoterapeuta szupervízoraink által vezetett rendszeres szupervízió és pszichológusaink számára szervezett esetmegbeszélő csoportjaink biztosítják.
Rólunk
A Soulwell egy magas szakmai sztenderdek szerint működő professzionális szakpszichológiai rendelő, ahol a szakmai team közösségként, egymás tudását erősítve dolgozik azon, hogy a hozzánk fordulók minőségi ellátásban részesüljenek.
Rendelőnkben összesen öt szoba áll rendelkezésre. A szobák berendezése a terápiás folyamatok hatékonysága érdekében rendezettek, nyugalmat és biztonságos légkört biztosítanak: kényelmes bútorok, gyerek bútorok, harmónia.
Minőségpolitika, hitelesség
A klinikai szakpszichológia a modern egészségügyi ellátás szerves részét képezi. A rendelő minőségügyi célkitűzése a bizonyítottan hatásos kezelés biztosítása a kliensek számára, a velük való partneri viszony kialakítása a kezelési folyamat során (beleegyezési nyilatkozat). Ha a beteg állapota vagy állapotának védelme indokolja orvosi konzultációt veszünk igénybe.
A magas minőségű, professzionális munkavégzést kiképző pszichoterapeuta szupervízoraink által vezetett rendszeres szupervízió és pszichológusaink számára szervezett esetmegbeszélő csoportjaink biztosítják.