
Drótos Gergely
pszichológus, neurofeedback tréner
Egyetemi tanulmányaimat a Debreceni Egyetem Pszichológia szakán végeztem, ezt követően három éven át voltam a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinikájának PhD hallgatója, majd két éven át az MTA-TTK Agyi Képalkotó Központ tudományos segédmunkatársa. Két évig oktattam a Szegedi Tudományegyetem Pszichológia szakán a Kognitív Tanszék munkatársaként.
Jelenleg neurofeedbackkel és a mesterséges intelligencia orvoslásban való alkalmazásával foglalkozom, kutatásokban veszek részt, az előzetes felméréseket és a tréningeket végzem, valamint folyamatosan fejlesztem a Brain Activity által használt szoftvert. Főbb érdeklődési területeim: öregedéssel, enyhe kognitív zavarral és demenciával járó kognitív változások vizsgálata, a neurofeedback használata ADHD-ban (figyelemzavar) és a csúcsteljesítmény növelésében. Tudásom gyakorlati hasznosításának érdekében elvégeztem a SOTE által akkreditált neurofeedback tréner képzést.
Munkatársaink
Pszichológusaink klinikai szakképzettsége a biztosíték arra, hogy a segítség, amit nyújtunk, professzionális. A magyar törvények csak a klinikusok számára engedélyezik a pszichoterápiás munkát, mert nekik van meg a kezeléshez kellő szakmai tudásuk, hozzáértésük. A magas minőségű, professzionális munkavégzést kiképző pszichoterapeuta szupervízoraink által vezetett rendszeres szupervízió és pszichológusaink számára szervezett esetmegbeszélő csoportjaink biztosítják.
Rólunk
A Soulwell egy magas szakmai sztenderdek szerint működő professzionális szakpszichológiai rendelő, ahol a szakmai team közösségként, egymás tudását erősítve dolgozik azon, hogy a hozzánk fordulók minőségi ellátásban részesüljenek.
Rendelőnkben összesen öt szoba áll rendelkezésre. A szobák berendezése a terápiás folyamatok hatékonysága érdekében rendezettek, nyugalmat és biztonságos légkört biztosítanak: kényelmes bútorok, gyerek bútorok, harmónia.
Minőségpolitika, hitelesség
A klinikai szakpszichológia a modern egészségügyi ellátás szerves részét képezi. A rendelő minőségügyi célkitűzése a bizonyítottan hatásos kezelés biztosítása a kliensek számára, a velük való partneri viszony kialakítása a kezelési folyamat során (beleegyezési nyilatkozat). Ha a beteg állapota vagy állapotának védelme indokolja orvosi konzultációt veszünk igénybe.
A magas minőségű, professzionális munkavégzést kiképző pszichoterapeuta szupervízoraink által vezetett rendszeres szupervízió és pszichológusaink számára szervezett esetmegbeszélő csoportjaink biztosítják.