A pszichológiai segítségnyújtás formái és irányzatai
A panasz és a kliens személyiségének függvényében a lényéges kérdés tehát az, hogy a pszichológus „mit” és „hogyan” fog csinálni. Az, hogy milyen típusú segítő beavatkozást végez a szakember, egyfelől képzettsége és tapasztalata függvénye, másrészt pedig a hozott probléma természete és súlyossága határozza meg. Ezek alapján beszélhetünk például konzultációról, krízisintervencióról, szupportív-, alap-, vagy pszichoterápiáról is, többek között. Ezek a szakszerű segítő beavatkozások mélységükben, időtávukban és céljukban különböznek egymástól. Ez a fentebb említett „mit” szempontja. Másfelől lényeges az a terápiás szemlélet, mely szerint a pszichológus dolgozik. Egyik terápiás módszer vagy megközelítés sem jobb a másiknál, azonban abban eltérhetnek, hogy milyen típusú panaszra és milyen személyiségű ember számára tudják a legmegfelelőbb segítséget adni. Ilyen szemlélet lehet számos egyéb mellett például a pszichodinamikus, a kognitív-viselkedésterápiás vagy a személyközpontú terápiás megközelítés. Ezek az irányzatok meghatározzák, hogy a szakember milyen módon közelíti meg a panaszt, és milyen beavatkozási eszközöket, formákat alkalmaz. Ez tulajdonképpen az a szempont, hogy a pszichológus „hogyan” dolgozik. Számos esetben egy pszichológus tájékozott több fajta segítségnyújtási formában, terápiás irányzatban, illetve módszerben, így rálátással rendelkezik több irányból is egy adott panaszra. Ebben az írásban kifejezetten a pszichodinamikus irányzat szemszögéből igyekszem bemutatni a pszichoterápiás folyamat sajátosságait.
A pszichodinamikus szemlélet
Az pszichodinamikus szemlélet a segítséget kérő személy belső és személyközi lelki sajátosságait elemzi, kifejezett figyelmet fordítva a tudatos tartalmak mellett és tudattalanra is. Ebben a megközelítésben a kliens arra szerződik a pszichológussal, hogy feltárják, és megértsék mindazokat a mélylélektani folyamatokat, melyek meghatározzák a kliens működését egyes helyzetekben és kapcsolatokban, és melyek gyakran önreflexión kívüliek. Az irányzat egyik alapfelvetése, hogy saját lelki fejlődésünk és a személyiségünk érése kapcsolatainkon keresztül történik, egyfajta szoros kölcsönhatásban állva az alapvető genetikai adottságainkkal. Ennek a folyamatnak az egyik legmeghatározóbb és legérzékenyebb periódusa a korai gyermekéveink. Mindazok a tapasztalatok, melyeket ezekben a korai kapcsolatokban szerzünk, nagyban kialakíthatják és meghatározhatják azt, ahogyan belső lelki világunk működni fog, és ennek fényében, azt is, ahogyan a későbbi kapcsolatainkban jelen tudunk lenni.
A pszichodinamikus terápiás helyzet
A terápiás kapcsolatban a felek bár egyenlőek, azonban szerepük és jelenlétük mégis eltérő. A pszichológus egyfajta megfigyelői és elemzői módon vesz részt a munkafolyamatban, emellett kialakítja és fenntartja azt a biztonságos teret, melyben a kliens megjelenítheti belső világát, és fantáziáit, hogy egyfajta módon „berendezze”, „belakja” azt saját személyisége és működése szerint. Ebben a bizalmas közegben tud létrejönni a lehetőség a kliens lelki sajátosságainak és a terápiás kapcsolat megfigyeléséhez, majd megértéséhez. A terápia során a szakember egyaránt nyomon követi a segítséget kérő személy által megosztott tartalmakat és a terápiás kapcsolatot is, majd hipotéziseket fogalmaz meg a kliens működéséről, melyeket közösen igyekeznek alátámasztani vagy éppen cáfolni. Ehhez elengedhetetlen azonban, hogy a pszichológus egyidejűleg figyelje a saját és a kliense érzéseit, reakcióit is, vagyis mindkettőjük jelenlétét a terápiában. A folyamat során kettejük között megjelenő dinamika ugyanis betekintést enged azokba a múltbeli kapcsolati mintákba, melyeket a kliens újra és újra ismétel, a legtöbbször nem tudatosan. Így nyílik mód bizonyos elakadások és nehézségek, illetve kielégítetlen szükségletek feltárására, megértésére és átdolgozására, mely a terápia egyik legfontosabb hatótényezője.
A terápiás folyamat „ritmusa”
A pszichodinamikus irányzat hagyományai szerint egy ülés időtartama 45-50 perc, a legtöbb esetben heti egyszeri rendszerességgel megtartva. Bizonyos problémakörök esetében a heti ülésszám több is lehet, azonban egynél kevesebb nem, hiszen a terápia mélyülése válik ezáltal nehézkessé. Éppen az ülések konkrétan meghatározott időhossza és azok heti rendszeressége tud ugyanis kialakítani egy olyan ritmust, mely biztonságot és kiszámíthatóságot kínál a kliensnek. Ezen felül az így felépített terápiák során a segítséget kérő személy a folyamat alatt lehetőséget kap a belső munka végzésére, nem csupán az ülések során, de azok között is, folyamatos pszichológusi kíséret és visszajelzések mellett. Az időtartam tekintetében, míg a rövid dinamikus terápiák 10-15 üléssel terveznek, addig az irányzaton belül legtöbbször ennél hosszabb időtávra is felépítenek terápiás folyamatokat, például fél vagy egy éves keretekkel. Vannak nyílt végű terápiák is, ahol a folyamat nem rendelkezik előre meghatározott záróidőponttal. A 10 ülésnél rövidebb időtávval azonban nem érdemes tervezni, ha pszichodinamikus szemléletű és mélységű terápiában gondolkodunk, hiszen a bizalom és gyümölcsöző terápiás kapcsolat kialakulásához idő szükséges.
A terápiás folyamat szakaszai
A közös munka minden esetben egyfajta kezdő üléssel, vagy szakszavakkal leírva egy „elsőinterjúval” indul, ahol a kliens bemutatja a panaszát és megismeri a pszichológust, illetve magát a terápiás helyzetet. A legtöbbször már akár ennek a találkozásnak az alkalmával eldőlhet, hogy létre tud-e jönni a felek közötti illeszkedés, illetve, hogy milyen időkeretekben érdemes a közös munkát tervezniük, amennyiben terápiába kezdenek. Bizonyos esetekben ezt az első ülést kiegészíthetik diagnosztikai alkalmak, többek között tesztfelvételekkel és egy életútinterjúval, más néven anamnézissel. A terápiás folyamat jellemzően három szakaszra bontható. A kezdeti időszakban főként a pszichológus és a kliens közötti bizalom megteremtése kap teret, egyfajta „belerázódásként”, „beleszokásként” a közös munkába. A „munkafázisban” a hozott panasz megértése és átdolgozása történik, míg a zárószakaszban a terápiás folyamat áttekintése és lezárása történik. Egyik terápia sem ígérheti, hogy minden kérdésre választ fog adni, ahogy azt sem, hogy egyfajta folyamatos, lineáris állapotjavulást fog nyújtani. Többek között azért sem, mert az időhatáros terápiás folyamatok magukban hordoznak egyfajta veszteség-élményt is, mely átmeneti állapotromlást is okozhatnak és éppen emiatt érdemes beemelni ennek hatását a közös térbe még a lezárás előtt. A pszichodinamikus pszichoterápiákra jellemző az is, hogy a közös munka lezárása után a kliensben még tovább dolgoznak és érlelődnek a terápia során érintett belső tartalmak, így a lelki változás folyamata túlmutat a pszichológussal szerződött időkereteken is.
Záró gondolatok
A pszichológia tudománya szerint a terápiás kapcsolat maga az, mely gyógyító hatással bír. Amennyiben a kliens motivált a változásra és képes elköteleződni egy olyan segítő folyamathoz, ahol a felek érzelmi szinten kapcsolódnak, akkor a szakember feladata „csupán” annyi lesz, hogy a megfelelő terápiás kereteket és eszközöket biztosítsa, hogy az illeszkedés és a közös munka megvalósulhasson. A szakszerű segítő kapcsolat képes megértést és lelki érést kínálni mindazoknak, akik nehézséget, elakadást tapasztalnak mindennapjaikban. Ha szükségesnek érzed, fordulj bizalommal segítségért egy pszichológushoz és kezdjetek közös munkába!
A jelentkezés menete:
1
2
3
