Két szék helyett közös lépések: találkozásom a sétáló terápiával
A sétáló terápiával való találkozásom nem egy tudatos szakmai döntés eredménye volt, hanem egy sajnálatos fordulaté: egy gerincsérv kényszerített arra, hogy újragondoljam a munkámat. A hosszabb ülés fájdalmassá vált, a klasszikus terápiás helyzet: két szék egymással szemben, egyszerre fizikailag és szakmailag is kérdésessé vált számomra. Ez a helyzet vezetett oda, hogy elkezdtem utánanézni: vajon léteznek-e olyan terápiás formák, amelyek nem kötődnek szigorúan a rendelőhöz?
Így találtam rá a sétáló terápiára.
Mi az a sétáló terápia vagy walk and talk therapy?
A sétáló terápia, vagy angolul „walk and talk therapy”, egy olyan megközelítés, amely a beszélgetést mozgással, gyakran természetes környezetben végzett sétával kapcsolja össze. Elsőre talán szokatlannak tűnhet, hiszen a pszichológiai konzultációról sokunknak egy csendes, zárt szoba jut eszébe. Ugyanakkor a történeti és kortárs kutatások is azt mutatják, hogy a terápia kerete nem feltétlenül kötődik egy konkrét térhez, sokkal inkább a kapcsolat minőségéhez, a biztonsághoz és a figyelemhez.
A rendelőn túl: amikor a séta ad keretet a terápiának
A természetben végzett séta több szinten is hat. Egyrészt a mozgás önmagában segíti a stressz csökkentését és a hangulat javítását. Másrészt a természet jelenléte, a zöld környezet, a friss levegő, a tágas tér, sokak számára megnyugtató, „tartó” élményt nyújt. Emellett a séta ritmusa és a haladás élménye gyakran segíti a gondolatok áramlását: mintha könnyebb lenne „előrehaladni” a saját történeteinkben is (Prince-Llewellyn & McCarthy, 2025).
A kutatások (Prince-Llewellyn & McCarthy, 2025) szerint a sétáló terápia csökkentheti a pszichológiai distresszt és növelheti a jóllétet, miközben elősegíti az önreflexiót, a perspektívaváltást és az önelfogadást. Sokan arról számolnak be, hogy könnyebb megnyílni séta közben, mint egy zárt térben ülve. Ebben szerepet játszhat az is, hogy nem kell folyamatos szemkontaktust tartani, valamint az, hogy a figyelem nem kizárólag a beszélgetésen van, hanem a környezeten is megoszlik.
A terápiás kapcsolat szempontjából is érdekes változás történik. A rendelő sokszor „a terapeuta tere”, míg a természet inkább közös térként élhető meg. Ez finoman átalakíthatja az erőviszonyokat: a kapcsolat együttműködőbbé, kevésbé hierarchikussá válhat. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a szakmai keretek, a titoktartás, a határok, az időkeret, ilyenkor is ugyanolyan jelentősek, csak más módon kell őket tudatosan tartani (Jordan & Marshall, 2010).
A sétáló terápia lehetőségei és határai
Bár a sétáló terápia sokak számára felszabadító és hatékony lehet, fontos látni, hogy nem minden helyzetben ideális: például erős szorongás, pánik, súlyos krízis vagy intenzív traumafeldolgozás esetén a zárt tér nagyobb biztonságot és megtartó keretet adhat. A kültéri környezetből adódó zavaró tényezők – mint a zaj, járókelők vagy váratlan megszakítások – kezelése tudatos része a folyamatnak: a terapeuta előre egyeztet a klienssel ezekről, szükség esetén megállítja a beszélgetést, irányt vagy tempót vált, így a biztonság és a titoktartás továbbra is fenntartható. A figyelem ilyenkor nem vész el, hanem rugalmasan oszlik meg a beszélgetés és a környezet között, sőt sok esetben éppen ez a „lazább fókusz” segíti a gondolatok mélyebb áramlását. A séta ritmusa idegrendszeri szinten is támogatja a feldolgozást: a repetitív mozgás szabályozó hatású, miközben a test és a gondolkodás összekapcsolódása (az úgynevezett testesült kogníció) elősegíti a perspektívaváltást és az önreflexiót. Ez a forma különösen hasznos lehet stressz, szorongás, elakadások vagy önismereti munka esetén, illetve azoknak, akik nehezebben nyílnak meg zárt térben, ugyanakkor kevésbé ajánlott, ha valaki erősen strukturált, kontrollált környezetet igényel. Ha valaki kipróbálná, érdemes ezt egyszerűen szóba hozni a pszichológusával, hiszen sok szakember nyitott rá, és akár alkalomszerűen is beépíthető a közös munkába.
Séták, amelyek szakmailag és emberileg is gazdagítottak
Számomra a sétáló terápia nem a hagyományos forma helyettesítése lett, hanem annak kiegészítése. Van, akinek a rendelő biztonsága az ideális, és van, akinek a nyitott tér segít jobban kapcsolódni önmagához. A legfontosabb talán az, hogy megtaláljuk azt a közeget, ahol a valódi munka megtörténhet. Külön öröm volt, hogy találtunk egy olyan helyet, amely csendes volt, és lehetőséget adott arra is, hogy nyugodtan rójuk a köröket. Szerencsénk volt az időjárással is, így a külső körülmények is támogatták ezt a munkát. Maga a séta kerete is érdekes struktúrát adott az alkalmaknak: nagyjából 5 perc volt felmenni, 5 perc lejönni, és egy kör megtétele is körülbelül 5 percet vett igénybe. Ez a ritmus valahogy természetes medret adott a beszélgetéseknek is. Végül szeretném megköszönni azoknak a klienseimnek, akik ebben a számomra is nehéz időszakban nyitottak voltak arra, hogy együtt sétáljunk. Az ő bizalmuk és rugalmasságuk nélkül ez az út nemcsak szakmailag, hanem emberileg sem lett volna ilyen gazdag.
Jordan, M., & Marshall, H. (2010). Taking counselling and psychotherapy outside: Destruction or enrichment of the therapeutic frame? European Journal of Psychotherapy & Counselling, 12(4), 345–359.
Prince-Llewellyn, H., & McCarthy, P. (2025). Walking and talking for well-being: Exploring the effectiveness of walk and talk therapy. Counselling and Psychotherapy Research, 25, e12847.
Úgy érzi, hogy segítségre van szüksége?
Forduljon hozzánk bizalommal, és kérjen időpontot rendelőnkbe.
