A családon belüli erőszak áldozatainak segítése fontos társadalmi feladat. A közeli hozzátartozók közötti verbális, fizikai vagy akár szexuális bántalmazás számos személy életét keseríti meg nap mint nap. Ebben a cikkben a párkapcsolati bántalmazás témájával foglalkozunk, kiemelt fókusszal az áldozatokra, a gyermekkorban átélt bántalmazás és elhanyagolás hosszútávú hatásaira, és az áldozatok megsegítésének lehetséges módjaira.

Hazánkban jelenleg a halállal végződő bűncselekmények felénél az áldozat és az elkövető közeli hozzátartozói viszonyban állnak egymással. Az ilyen jellegű erőszakos bűncselekmények jelentős részében – az esetek nagyjából 80-95%-ban – az elkövető férfi, az áldozat pedig nő. A nyugati-atlanti társadalmak legtöbbjében emiatt a családon belüli erőszak a jelenlegi gyakorlat szerint nők elleni erőszaknak minősül. Az ilyen bűncselekmények számának és gyakoriságának becslése azonban nehéz, ugyanis az esetek csupán töredékére derül fény. Az áldozatok gyakran az esetleges megtorlástól vagy a szégyentől tartva a némaságot választják, melynek megágyaz az a jelenlegi társadalmi felfogás is, mely az ilyen bűncselekményeket a mai napig tabusítja és nem emeli be közbeszédbe.

A nemi szerepek és a társadalom

A tradicionális társadalmi elvárás szerint a férfi szerepe az otthon megteremtése és biztonságának felügyelete, míg a nőé az otthon élettel való megtöltése. A valóságban ez a szerepfelfogás egészen más életlehetőségeket kínál évezredek óta a fiú- és lánygyermekek számára. Míg a férfiak a világtörténelem során a hatalom gyakorlásában, a döntéshozatalban és az önmegvalósítás módjaninak tekintetében lényegesen több lehetőséggel és szabadsággal rendelkeztek mindig is, addig a nőknek egy jóval függőbb és kiszolgáltatottabb sors jutott osztályrészül a legtöbb társadalomban. Az ipari forradalmak és a később megjelenő női egyenjogúsági mozgalmak azonban esélyt teremtettek az addig kőbe vésettnek tűnő nemi szerepek újragondolására.  Bár a nők megjelenése a munkaerőpiacon azt az ígéretet kínálta, hogy a férfiaktól való anyagi függésüket csökkenti és az önállósodás és a kiteljesedés új útjait nyitja meg, a gyakorlatban ez mégsem teljeskörűen érvényesül. A nemek közötti egyenlőség továbbra is filozófiai eszme maradt inkább, mint az új idők realitása.

Az elmúlt évszázad során a nemi szerepek átalakulása elindult, azonban az egymást követő generációk gyakran egészen máshogyan vélekednek arról, hogy ezek a szerepek pontosan mit is tartogatnak a férfiak és a nők számára. Ez a gondolkodásbeli eltérés folyamatosan növekedni látszik, nagyban megnehezítve a korábban rögzült társadalmi minták egyre inkább szükségessé váló újragondolását. Sajnos a párkapcsolati bántalmazás tekintetében a mai napig egy, az erőszakot igazoló, fenntartó és újrateremtő hozzáállás látszik uralkodni. A gyakori közvélekedés szerint a bántalmazott nők számára az „egy jó asszony mindent megbocsát” elve továbbra is a néma tűrést kínálja megoldásként, míg a férfiak elégedjenek meg azzal az ajánlással, miszerint „tegyenek végre rendet otthon”, vagyis a párkapcsolati bántalmazás egyfajta felhatalmazást kap. A helyzetet tovább nehezíti az a rendvédelmi gyakorlat is, ami szerint az illetékes szervek addig tehetetlenek, „amíg nem folyik vér”. Napjainkban a párkapcsolati erőszakot elszenvedő személyeknek hatékonyabb szociális hálóra és erőteljesebb társas támaszra volna szüksége.

A bántalmazás formái

A párkapcsolati bántalmazás tekintetében a szakirodalom az erőszak több megnyilvánulási formájáról tesz említést. A leggyakoribb felosztás szerint ezek a testi, a szóbeli, a lelki, a szexuális és a gazdasági-társadalmi erőszak kategóriái. Testi erőszak alatt értjük a másik fél fizikai bántalmazását (például megpofozását, ütlegelését, rugdosását, megsebesítését, csonkolását), illetve az alapvető testi szükségleteinek korlátozását és megvonását is (étel-, ital-, alvásmegvonás, tisztálkodási lehetőségek megtagadása). A szóbeli erőszak kategóriájába tartozik többek között a bántalmazott fenyegetése, becsmérlése, megalázása vagy nevetségessé tétele. Lelki erőszaknak minősül a másik fél manipulálása, folyamatos és egyoldalú hibáztatása, kontroll, illetve figyelem alatt tartása és érzései jogosságának megkérdőjelezése. A szexuális erőszak megnyilvánulási formája többek között a másik fél olyan szexuális tevékenységbe való belekényszerítése, melyet nem akar, a közösülés alatt történő fájdalom vagy sérülés okozása, a fogamzásgátlás korlátozása, vagy éppen az abortusz kényszerítése. Végül, gazdasági-társadalmi erőszak alatt értjük például a másik fél anyagi-egzisztenciális szempontból történi függő és kiszolgáltatott helyzetben tartása vagy éppen társas elszigetelése másoktól.

A párkapcsolati bántalmazás kapcsán érdemes még megemlíteni, hogy gyakoriságuk és intenzitásuk szempontjából eltéréseket mutathatnak az erőszak egyes formái. A testi és a szexuális erőszak jellemzően inkább ciklikusan, időről-időre (ám egyre gyakrabban) fordul elő egy kapcsolatban, bizonyos periodikusságot követve. A fizikai és szexuális bántalmazást kezdetben a feszültség gyülemlése előzi meg, melyeket veszekedések és fenyegetés jellemez a legtöbbször, majd mindezek után a bántalmazó az indulatait cselekvéses formában ki is éli, miután egyfajta megbánásokkal, ígéretekkel és hitegetéssel teli „mézes hetek” következnek, melyek egy idő után lecsengenek, újra indítva a ciklust. Ezzel szemben a szóbeli, a lelki és a gazdasági-társadalmi erőszak sokszor jelen lehet állandóan is, akár alacsonyabb, akár magasabb intenzitással, ezzel folyamatos szenvedést és megterhelést okozva az érintetteknek.

A gyermekkor sebei

Minden gyermeknek fejlődése során szeretetre, figyelemre és biztonságra van szüksége, mely a szüleivel vagy gondozóival megélt kapcsolaton keresztül válik megtapasztalhatóvá számára. Amikor azonban ezeket a kapcsolatokat megmérgezi az erőszak, olyan kötődési minta rögzülhet, mely azt sugallja, hogy a kapcsolódás szükséges, vagy elválaszthatatlan dimenziója a bántalmazás is, mely nélkül nem létezik szeret sem.

Fontos tudni, hogy egy gyermek nem tud kétségbeejtőbb és félelmetesebb dolgot elképzelni annál, minthogy elhagyják és egyedül marad. A kötődésnek ezért nem a bántalmazás az ellentétje, hanem a másik fél közömbössége vagy kilépése – így egy kapcsolat, ha fájdalmat okoz is, legalább kapcsolat. Ezen felül a helyzetet tovább súlyosbítja a kibontakozó gyermeki gondolkodás egyik természetes jellemzője, az énközpontúság is, mely hatására a külvilág eseményeit saját magukra nézve értelmezik a kicsik. Ennek következtében, amikor bántalmazást vagy elhanyagolást él meg egy gyermek, a legtöbbször egyfelől úgy érezheti, hogy az az ő hibájának, az ő tökéletlenségének, „nem-szerethetőségének” következménye, másrészt éppen ezek miatt jogosnak és elfogadhatónak is tekintheti az őt ért erőszakot.

A bántalmazás nyomai

A fájó korai kötődési emlékek gyakran visszaköszönhetnek a később párkapcsolati bántalmazást elszenvedők élményvilágában is. A bántalmazásban és elhanyagolásban felnőtt személyek ugyanis legtöbbször nem láttak másfajta módot a kapcsolódásra, csak olyat, mely bántalmazással is jár, így tapasztalataik szerint két út létezik csupán: a magányé vagy a bántalmazva kapcsolódásé. Ennek a szomorú dilemmának a tudatosítása segíthet eloszlatni azt a megbélyegző és áldozathibáztató hozzáállást, mely szerint a párkapcsolati erőszakot elszenvedők „titkon”, „perverz módon” élvezik és vágyják mindazt a bántalmazást, melyet tapasztalnak (és így talán meg is érdemlik azt).

A gyermekkorban elszenvedett bántalmazás és elhanyagolás számos későbbi mentális zavarnak is megágyazhat. Az ilyen élmények gyakran vezethetnek olyan viselkedéses megnyilvánulásokhoz és működésmódokhoz, mint az intimitás kerülése, a kapcsolati alárendelődés, az érzelmi labilitás és lobbanékonyság vagy éppen a szerhasználati zavarok. A modern képalkotó eljárásoknak köszönhetően kimutathatóvá váltak a bántalmazás és elhanyagolás nyomán kialakuló idegrendszeri elváltozások is, többek között a major depresszív zavar, a pánikzavar, a poszttraumás stressz zavar vagy éppen a borderline személyiségzavar esetében.  Az agy plaszticitása (folyamatos változásra való képessége) okán azonban a megfelelő és szakszerű segítségnyújtással helyreállítható az emberekbe vetett bizalom, illetve a valódi intimitás átélése is az egykori áldozatok számára. A nehéz élmények idegrendszeri és pszichés lenyomatait így nem kell egy életen át cipelni keresztként az egykor bántalmazást elszenvedőknek.

Esélyek a változásra, a kiút lehetőségei

A párkapcsolati bántalmazás ritkán múlik el vagy hagy alább az idő előre haladtával – a valóságban éppen ennek ellenkezője tapasztalható, ugyanis a bántalmazás a legtöbbször egyre intenzívebbé és gyakoribbá válik. Amikor a pár valamelyik tagja az erőszak útján történő érdekérvényesítés mellett dönt, ezzel egy időben egy határt is átlép, amivel egy olyan új világ születik, mely visszafordíthatatlan. A bántalmazás feloldására vagy megszüntetésére egy gyermek érkezése sem jelenthet megoldást, mint ahogyan egyéb párkapcsolati nehézségek tekintetében sem. Egy gyermek nevelése ugyanis az addigi szerepek és kapcsolati dinamikák újra tervezését kívánja meg – éppen ezért szerencsésebb esetben az érzelmi összehangolódást és a nehézségek rendezését a párok a gyermekvállalás előfeltételnek tekintik, nem pedig a remélt következményének.

A kapcsolatból történő kilépést megnehezíthetik nem csupán a korábban említett „mézes hetek” ígéretei, hanem gyakran éppen annak szöges ellentéte, az erőszakkal történő fenyegetés is. Mivel a bántalmazást átélő személy rendelkezik a legnagyobb rálátással partnere viselkedésére, a szakítás megkísérlésének esetleges veszélyét is az illető tudja a legjobban megítélni. A helyzetet tovább súlyosbítja az is, hogy a fenyegetőzést a legtöbb esetben a valóságban is megnyilvánuló erőszakos cselekedetek követhetik, melyek akár végzetes kimenetelűvé is válhatnak.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a párkapcsolati erőszak legbiztosabb megoldása továbbra is a kapcsolatból való kilépés, illetve a bántalmazó fél (akár külső kényszerrel történő) elkülönítése és távol tartása az áldozattól. A szakítás és az azt követő időszak pontos és alapos megtervezése elengedhetetlen a fizikai, lelki és egzisztenciális biztonság szempontjából. Olyan praktikus kérdések, mint a lakhatás, a munkavégzés és a bevételi források feletti rendelkezés vagy éppen a mindennapi ügyintézések gyakran felülvizsgálatra és újra tervezésre szorulnak, ugyanis a bántalmazó személyek a kapcsolat megszakadása után is fenyegetést jelenthetnek. A szakítást követő két évben a volt partnerek által elkövetett erőszakos cselekmények előfordulása ugyanis szintén gyakori.

Záró gondolatok

A segítő szakmákban dolgozóknak és a többségi társadalomnak is feladata annak tiszteletben tartása és megértése, hogy a gyermekkori kötődési sebek hatására valaki egy bántalmazó kapcsolatban érezheti azt, hogy a magány helyett a kisebbik rosszat választotta, vagy éppen azt, hogy saját alkalmatlanságával rászolgált a bántalmazásra. Cél azonban támogatni azt a felismerést, hogy egyedül maradni mást jelent gyermek- és serdülőkorban, és egészen mást jelent felnőttként. Az egyedüllét pedig nem feltétlenül kell, hogy egyet jelentsen a magány és az elhagyatottság érzéseivel sem. A legfontosabb azonban annak a hangsúlyozása, hogy a bántalmazás, legyen az testi, szóbeli, lelki, szexuális vagy éppen gazdasági-társadalmi, semmilyen esetben sem lehet jogos, vagy „megérdemelt”.

Mindenkinek joga van olyan párkapcsolatban élni, amely egyenlőségen és kölcsönös tiszteleten alapul. Mindenkinek joga van továbbá kilépnie egy olyan kapcsolatból, amiben elnyomást, a másik féltől való függőséget vagy erőszakot él meg. A segítő szakmák és a többségi társadalom feladata pedig nem kevesebb, mint az erről való nyílt kommunikáció megteremtése, ezen felül a bántalmazást elszenvedők támogatása, a biztonsághoz szükséges lépések megtételében.

Hasznos linkek:

Terápiás segítségért keressen minket!

Nők a nőkért (NANE) segélyvonal https://nane.hu/erintetteknek/hol-kaphatok-segitseget/

Unicef segélyvonal: https://unicef.hu/ezt-tesszuk-itthon/segitunk/hova-fordulj-a-bajban

Bántalmazottak segélyvonala

Eszter alapítvány

Patent Egyesület, azaz Patriarchátust Ellenzők Társasága. Női jogvédők (jogászok), pszichológusok, és nemi alapú erőszakkal foglalkozó szakemberek 

További érdekes olvasmány a témában:

Dynamic Network Communication as a Unifying Neural Basis for Cognition, Development, Aging, and Disease