Kényszer, kényszeres. A köznyelvben is sokszor használt kifejezés. Lehetnek rituáléink, sajátos szokásaink, mindennapos rítusaink, fontos lehet számunkra a rend és a tisztaság, mint ahogy az is, hogy indulás előtt még egyszer ellenőrizzük, hogy kihúztuk-e a vasalót, vagy bezártuk-e az ajtót. Azonban ezek a „rigolyák” és ellenőrzések még egyáltalán nem jelentik azt, hogy kényszerbetegségben szenvedünk. A rituálék célja a hétköznapok megkönnyítése, melyekről le tudunk mondani anélkül is, hogy emiatt elviselhetetlen szorongást kellene átélnünk. Ahogy az ajtó bezárásának ellenőrzése is egy természetes kétkedésből fakadó dolog. Betegségről akkor beszélünk, ha ezek a rituálék eltúlzott vagy értelmetlen formában, az egyén életének jelentős részét kitöltve jelentkeznek, a várt megnyugvás helyett pedig csak fokozzák az egyén szorongását és szenvedését, akadályozzák a mindennapokat.
Fontos megjegyezni, hogy a kényszerbetegség nem egyenlő a perfekcionizmussal sem. A perfekcionista személy úgy gondolja, hogy mindenkinek (és ezáltal neki magának is) a tökéletességre kellene törekednie. Ezzel szemben a kényszerbeteg személy tisztában van azzal, hogy cselekvései eltúlzottak, és ha tudna, szabadulna tőlük. De mivel is jár az, ha valaki kényszerbetegségben szenved?
Mi is pontosan a kényszerbetegség, vagy OCD?
A kényszerbetegség – amit a zavar angol elnevezése (obsessive-compulsive disorder) kezdőbetűinek rövidítése nyomán OCD-nek is hívunk – egy neuropszichiátriai kórkép, amelynek fő jellemzője a kényszergondolatok (obszessziók) és/vagy kényszercselekvések (kompulziók) visszatérő jelentkezése, ami az egyén számára jelentős szorongást okoz, és erőteljesen befolyásolja a mindennapjait.
Kényszergondolatok esetén a beteget akarata ellenére jelentkező, újra és újra visszatérő, kellemetlen, befolyásolhatatlannak tűnő, nyomasztó gondolatok, képek vagy képzetek gyötrik. Ezek a gondolatok rendkívüli szorongást és szenvedést okoznak, annak ellenére is, hogy a betegek tisztában vannak azzal, hogy gondolataik irreálisak. Felismerik, hogy ezek nem kívülről erednek, hanem saját pszichéjük termékei. Sokszor ezeket a tolakodó gondolatokat más gondolatokkal, vagy tevékenységekkel (kényszercselekvések) igyekeznek elnyomni vagy semlegesíteni. Azonban ezek a kísérletek gyakran kudarcot vallanak, és tovább fokozzák a szorongást és a diszkomfort érzetét.
A kényszercselekvések (kompulziók) ismétlődő, eltúlzott, rituális mozdulatsorok (pl. túlzott mértékű tisztálkodás, túlzott mértékű ellenőrzés, rendezgetés) vagy mentális rituálék (pl. imádkozás, számolás, szavak ismételgetése), amelyek célja, hogy a kényszergondolat által keltett elviselhetetlen szorongást a beteg megpróbálja csökkenteni, illetve ezek elvégzésével igyekszik elhárítani valamilyen rettegett esemény bekövetkezését. A kényszercselekvést a betegek meghatározott „forgatókönyv” szerint végzik, gyakran kételkednek abban, hogy a végrehajtott cselekvés elég hatásos-e a gondolattal szemben, emiatt úgy érzik, hogy újra és újra el kell végezniük. Ugyan a kényszerbeteg személy tisztában van azzal, hogy az általa végzett kényszeres cselekvés felesleges, mégsem bírja abbahagyni.
Bizonyos betegek esetében a kényszergondolathoz társul kényszercselekvés is, de olyan is van, akinél csak obszessziók vagy csak kompulziók jelentkeznek.
| Leggyakoribb kényszergondolatok | Leggyakoribb kényszercselekvések |
|---|---|
| félelem a beszennyeződéstől, megfertőződéstől | ellenőrzés |
| félelem az agressziótól (azzal kapcsolatos félelem, hogy magában vagy valamelyik szerettében kárt fog tenni) | ismétlés, ismételgetés |
| a személytől idegen obszcén vagy szexuális tartalmú gondolatok és képzetek | számolás |
| bizonytalanság (szorongás, hogy nem okozott-e balesetet vagy bajt) | túlzott kézmosás/tisztálkodás |
| szimmetriával kapcsolatos kényszergondolat | takarítás |
| pontossággal kapcsolatos kényszergondolat | állandó rendrakás, rendezgetés |
| vallásos tartalmú kényszergondolat | túlzott érintgetés |
| túlzott imádkozás | |
| gyűjtögetés, felhalmozás |
Szégyenkezés, titkolózás miatt nem kérnek sokáig segítséget
A kényszerbetegek gyakran élnek át bűntudatot tüneteik miatt, igyekeznek titkolni azokat, mivel ők maguk is tisztában vannak azzal, hogy viselkedésük indokolatlan. Különösen igaz ez azoknak a pácienseknek az esetében, akiknek kártevéssel, agresszióval vagy szexualitással kapcsolatos kényszergondolataik vannak. Sajnos a tünetek eltitkolása miatt az érintettek esetében csak hosszú idő után történik meg a diagnosztizálás, ezáltal a terápiás segítségnyújtás is jelentős késedelmet szenved.
Az OCD egy krónikus, az életet jelentősen megnehezítő betegség, megfelelő kezelés hiányában nem várható tartós javulás. A betegség elején a páciens még képes lehet tüneteit akaratlagos kontroll alatt tartani, de idővel a kényszercselekvések és a rituálék egyre több időt és teret foglalnak, valamint a kényszerbeteg egyre több helyzetet fog elkerülni, amikről úgy érzi, hogy azokban nem fog tudni kellőképpen védekezni. Kezelés hiányában mindez idővel az élet minden területére kifejti negatív hatását (pl. munka, párkapcsolat, szociális kapcsolatok).
Milyen gyakori és mi áll a kialakulás hátterében?
A korábbi elméletekkel ellentétben a kényszerbetegség egy relatíve gyakori pszichés zavar, az emberek 2-3 %-át érintő betegség. Általában a serdülőkor után vagy a fiatal felnőtt korban kezdődik és bármilyen életkorban lévő férfiakat, és nőket egyaránt érinthet.
A kényszerbetegség az egyik legerősebben biológiai meghatározottságú pszichiátriai megbetegedés, ami a központi idegrendszer kóros működésén alapszik. A legújabb neurobiológiai kutatások szerint az agyban a szerotonin nevű idegi ingerületátvivő anyag jelentős szerepet játszik a betegség kialakulásában. Továbbá genetikai tényezők is szerepet játszhatnak, ugyanis elsőfokú rokonok között a kényszerbetegség előfordulása lényegesen gyakoribb (10-20%), mint egészséges személyek rokonai körében (2-3%). A biológiai (genetika és az agy biokémiai egyensúlyának felborulása) kórokok mellett a pszichoszociális faktorok szerepe is számottevő.
Érdemes megelőzni a szövődmények kialakulását
A betegek szégyenérzetük és bűntudatuk miatt sokszor csak akkor kérnek segítséget, amikor a panaszok már annyira súlyosak, hogy a mindennapi életüket is megnehezítik és befolyásolják. Mivel tisztában vannak azzal, hogy tüneteik feleslegesek, irreálisak, énidegenek és eltúlzottak, ezért sokszor attól tartanak, hogy mások bolondnak tartják majd őket. Emiatt ameddig csak lehet, leplezik és rejtegetik tüneteiket, vállalva a betegség okozta nagyon erős szenvedést. Sokszor nem is a kényszerbetegség miatt fordulnak orvoshoz, hanem a kísérő tüneteik miatt (pl. bőrsérülések a sok kézmosás miatt). Azonban a probléma csak akkor kezelhető, ha a szenvedő személy őszintén és nyíltan fel meri tárni nehézségeit. Az időben történő segítségkérés azért is nagyon fontos, mert a kényszerbetegség szövődményeként kezelés hiányában gyakran jelentkeznek olyan pszichés zavarok, mint depresszió, alkohol- vagy szerhasználat, evészavarok és szorongásos kórképek.
A kényszerbetegség pszichoterápiával javítható, azonban számos esetben a páciens kiegészítő pszichiátriai gyógyszeres kezelésre is szorul (leggyakrabban ún. SSRI szerek alkalmazása történik, ami a szerotonin anyagcserére hat). A pszichoterápiás eljárások közül gyakran alkalmazott, adekvát kezelési mód a kognitív viselkedésterápia.
Ugyan nem minden esetben lehetséges a kényszerbetegség maradéktalan kezelése és gyógyítása, de a kombinált terápia (farmakoterápia + pszichoterápia) alkalmazásával jelentős eredmények érhetők el az OCD-s betegek állapotának javulásában.
Hatékony módszer a kognitív viselkedésterápia
A terápia során a kényszeres betegekre jellemző eltúlzott kockázatbecslést, az irreális személyes felelősségérzetet és állandó kétkedésre való hajlamot korrigáljuk és csökkentjük. A páciensek gyakran úgy vélik, hogy mindenáron kontrollt kell gyakorolniuk ahhoz, hogy egy potenciális katasztrófát elkerüljenek. A kognitív terápia során a felelősségérzettel és kockázatbecsléssel kapcsolatos torzított kogníciók feltárása és módosítása történik meg.
A kényszerbeteg betegsége során azt tapasztalja meg, hogy bizonyos tevékenységek (kényszercselekvések) végzése által kellemetlen eseményeket háríthat el, vagy védheti ki erős hatásaikat. Ez a szakszóval aktív elkerülő magatartásnak hívott jelenség akkor játszódik le, amikor a kényszercselekvések végzése révén kívánja a páciens csökkenteni nyomasztó kényszergondolatai hatására fellépő erőteljes szorongását. A viselkedésterápiás program keretében a pácienst kiteszik számára szorongást keltő, kényszerviselkedést kiváltó helyzeteknek, és megakadályozzák a kényszeres tünetekben megnyilvánuló elkerülő magatartást. Így idővel megtapasztalja, hogy a kényszercselekvés hiányában sem következik be olyan katasztrofális esemény, amitől tartani szokott. Ez az úgynevezett expozíció és válaszmegelőzés technikája. További gyakran alkalmazott viselkedésterápiás technika a túlceremonizálás, ami a kényszerválasz módosítására fókuszál, illetve a habituációs tréning.
Ha úgy érzi, segítségre van szüksége, keressen minket!
Felhasznált irodalom:
Harsányi, A., Csigó, K., Németh, A. (2015): Obszesszív-kompulzív és kapcsolódó zavarok. In Füredi, J., Németh, A., (szerk.): A pszichiátria magyar kézikönyve. Budapest: Medicina Kiadó, pp. 287-296.
Harsányi A., Csigó K., Demeter Gy. (2010): Kényszerbetegség – elmélet, kutatás, terápia. Budapest: Oriold és Társai Kiadó.
Perczel F. D., Mórotz K. (2010): Kognitív viselkedésterápia, Budapest: Medicina Kiadó.
Jill N. Fenske, Thomas L. Schwenk (2010): A kényszerbetegség kivizsgálása és kezelése. Orvostovábbképző Szemle, XVI. évf., 10 sz, pp 37-46.
