Gyakran halljuk, hogy párkeresők „játszmamentes kapcsolatot” keresnek, vagy ismerősünk panaszkodik, hogy „Már megint ugyanaz a lemez…Annyira unom már ezeket a játszmákat!” A saját életünkben is már bizonyosan megtapasztaltuk, milyen is részese lenni egy játszmának.
De miért is játsszuk őket, és hogyan lehetséges ezekből kitörni?
A játszma elnevezés Eric Berne kanadai pszichiáter nevéhez köthető, aki kidolgozta az ún. a tranzakcióanalízis elméletét, Emberi játszmák című könyvében megalkotta a játszma definícióját, temérdek példával szemléltetve azt. Berne kezdő pszichiáter korában arra figyelt fel, hogy a legtöbb ember életében bizonyos kudarcos események sokszorosan ismétlődnek és olyan szabályszerűséggel zajlanak le, mintha egy társasjáték, vagy sportmérkőzés játékszabályait követnék. Hamarosan azt is felismerte, hogy a „szegény áldozat” is aktív részese a folyamatnak, érdekes módon ő is a kudarcos esemény továbbgörgetésén dolgozik, egészen a zárójelenetig. A játszmáknak ugyanis van egy forgatókönyve: a kezdeményező bedobja a horgot, amin a másik fennakad, majd ekkor kezdődik el a pingponghoz hasonló kommunikációs sorozat, melyet az a felismerés követ, hogy az addig ártatlannak tűnő kommunikáció tulajdonképpen valami rejtett tétre megy. Ezt követően érkezik meg a szembesülés: „Hogy jutottunk már megint ide?”
A játszmára úgy szokás tekinteni, mint tipikus hatalmi harc, mely manipulatív, őszintétlen, önismétlő. A lefutása megjósolható, szigorú szabályokat követ, sok apró lépésből és taktikai fogásból épül fel. A játszmában résztvevő felek mindegyike a győzelemre törekszik, és ennek érdekében kettős kommunikációt folytat.
Berne kettős kommunikációnak nevezi a játszma azon sajátosságát, hogy míg a résztvevők a kommunikáció nyilvános vagy társas szintjén ártalmatlannak tűnő beszélgetést vagy vitát folytatnak, nem ismerik fel, hogy tulajdonképpen a kommunikáció rejtett, lélektani szintjén valami rejtett érzelmi nyereségre törekednek. Tipikus példa lehet erre, amikor látjuk a másikon, hogy rosszkedvű és megkérdezzük „Mi a baj?” a másik azt mondja „Semmi” innentől kezdődik a játszma: kérdezgetjük, faggatjuk, míg a másik makacsul ellenáll, majd bedobja „Ha igazán figyelnél rám, tudnád!” mondatot. A társas szint jelenti amit mond, a pszichológiai üzenet pedig amit gondol.
Eric Berne szerint mindenki játszik játszmákat és azokat azért játssza hogy intimitást és bizalmat élhessen meg kapcsolataiban. A játszmák tulajdonképpen az intimitás pótlékai, de hogyan alakulnak ki?
A játszmákat már pár hónapos korunktól kezdve az átélt szülői élményekből, szülőfigurák közléseiből, a mindennapos tapasztalatainkon keresztül sajátítjuk el, melyeket sorskönyvi parancsok formájában tároljuk el, pl. „Ne bízz senkiben’”, „Sose nőj fel!”. Ezek a parancsok társadalmilag hasznos viselkedést írnak elő, terhet a kényszerítő erejük jelenti.
A játszma többnyire sok bevezető, előkészítő lépéssel indul, és ebben a kezdő manipulatív szakaszban még lenne rá mód, hogy kiszálljunk belőle, de ha elég vonzóan ismerős ez a helyzet, akkor benne maradunk, hiszen a tudattalan program azt figyelmen kívül hagyja, hogy ez hasznos vagy harmonikus számunkra, csak arra törekszik, hogy a sorskönyv téziseit igazolja: „Engem úgysem lehet szeretni”, „Soha nem leszek elég jó!” A tudattalanunkban tárolt hiedelmek óriási erővel törekednek önmaguk ismételt igazolására, a döntési helyzetekben is képesek kikapcsolni a józan mérlegelést.
Énállapotok szerepe a játszmákban
Berne tranzakcióanalízis elmélete szerint a kapcsolatainkban többféle énállapotunk is megjelenthet, melyek a játszmák gyökerét jelentik. Az énállapotok nem szerepek, hanem lélektani realitások, melyek korlátozott választéka mindenkinek a rendelkezésére áll.
„Egy-egy emberi közösség minden egyes tagjában, minden pillanatban szülői, felnőtti vagy gyermeki énállapotok jutnak kifejezésre; az egyének, ha különböző fokú készséggel is, de képesek átváltani az egyik én-állapotból a másikba.”- fogalmazza meg Berne.
- A Szülő énállapotban lehetünk irányító vagy gondoskodó Szülők, úgy reagálunk, ahogy valamelyik szülőnk reagálna – vagy ahogy elvárta tőlünk – ugyanolyan gesztusokkal, szókészlettel, érzésekkel, ugyanabban a kedélyállapotban.
- A Felnőtt énünk autonóm módon, tárgyilagosan értékeli a helyzetet, előítélet-mentesen fejezi ki a gondolatokat, a felmerült problémákat és következtetéseket. A felnőtt én-állapotnak feladata, hogy szabályozza a Szülő és a Gyermek tevékenységét, és tárgyilagosan közvetítsen közöttük.
- A Gyermek énállapotunk ugyanolyan módon és célzattal reagál, mint amilyen gyermekkorunkban lett volna. A gyermek-énállapot nem gyerekességet, vagy éretlenséget jelent – hangsúlyozza Berne. Megjelenhet alkalmazkodó Gyerekként – aki úgy viselkedik, ahogy a szülei elvárták – vagy természetes Gyerekként, lázadóként.
Egészen addig nincs gond, míg a felek ún. kiegészítő én-állapotból lépnek egymással kapcsolatba, tehát mint Felnőtt-Felnőtt, vagy Szülő-Gyermek. Ha a tranzakciók keresztezik egymást, pl. egy párkapcsolatban Felnőtt reakcióra, a másik Gyermek énállapotban reagál, abból már konfliktus, és a kommunikáció megszakadása származhat.
Milyen játszmák léteznek?
Számtalan játszma létezik, a játszmák lehetnek kétszemélyesek, többszemélyesek, szülő és gyermek közötti játszák, és természetesen párkapcsolati játszmák is léteznek, melyekből csak érintőleg pár játszmát mutatunk be.
Tipikus párkapcsolati játszma „ha te nem lennél”, mely arról szól, mikor az egyik fél arra hivatkozik, hogy pl. azért nem jár el a barátaival találkozni, vagy szórakozni, mert a másik fél azt nem szereti, vagy kontrollálja. Ha ebben a társ mégis megengedőbb lesz, akkor kiderülhet, hogy a játszma azt a célt szolgálja, hogy a szorongásait elhárítsa a barátok vagy a szórakozás kapcsán.
„Most rajtacsíptelek, te gazember!” játszmában pl. a feleség a férjre bízza valamelyik házimunkát, majd alig várja, hogy az valamit elrontson, és ő leszidhassa, mint egy szülő a gyermekét. Vagy az állandóan kötözködő és alkudozó ember, aki mindig igazságtalanságokra vadászik, várva, hogy lejátszhassa ezt a játszmát. A pszichológiai nyereség ezekben a helyzetekben a harag megélése, mely már régóta jelen van, de ezáltal igazolást nyer.
Az „Ennek is te vagy az oka” játszma tipikus helyzetében a férj éppen szeretne magában lenni, nem szólni senkihez sem, valamivel foglalatoskodik, amikor is a feleség megjelenik, vagy feltesz egy ártatlan kérdést, erre a férj elrontja, amit csinál, pl. lever valamit az asztalról, mire a férj felcsattan „Na, ez is miattad van!” Természetesen nem a feleség okozta a bajt, hanem a férjben már jelen levő feszültség.
A hajszolt háziasszony „űzött vad” játszmájában egyszerre egy tucat szerepet próbál vinni, mint pl. tökéletes háziasszony, anya, takarítónő stb. majd fáradtságra panaszkodva esténként hullafáradtan összeesik „olyan vagyok, mint egy űzött vad!” Ő az, aki mindent a nyakába vesz, programot szervez, ötfogásos ebédet főz, vendégeket hív, háromféle sütit süt, játszótérre visz, kitakarít, megvarr stb. egy ideális anyakép kergetése és megvalósítása miatt.
Hogyan szakítható meg egy játszma?
A játszma addig marad játszma, míg az érzelmi igény nem talál más kielégülést és amíg jellege tudattalan marad. A játszma nem folytatható, ha valamelyik fél kiszáll vagy új szabályt vezet be! Az első lépés tehát maga a felismerés és a tudatosítás. Ha értjük mi zajlik, akkor igyekezhetünk hasonló értékű, de más megoldási javaslatot nyújtani az érzelmi igények kielégítésére. Fontos szerepe van tehát az értő figyelemnek és az „Én-üzeneteknek”, az asszertív kommunikációnak, melyekkel tényeket és szempontokat közlünk, nem vádakat és kritikát fogalmazunk meg a másik felé.
Ha egyedül nem megy, szakember segítségét is kérhetjük a párkapcsolati dinamika javítására. A párterápia hatékonyan segíthet a párkapcsolati játszmák felismerésében és feloldásában, az ebből eredő konfliktusok kezelésében. Abban is segíthet, hogy a párok felismerjék saját és a másik érzéseit, szükségleteit, hogy jobban értsék a másik és maguk működését és, hogy saját érzelmeiket jobban ki tudják fejezni. A terapeuta segít megérteni mindkét félnek, hogy milyen szerepet töltenek be a párkapcsolati játszmákban, és megtanítja őket, hogyan változtassák meg ezeket a mintákat és viselkedési formákat. A terápia során a párok megtanulhatják, hogyan kommunikáljanak egymással egészséges módon, hogyan kezeljék a konfliktusokat konstruktív módon, és hogyan erősítsék meg egymásban a bizalmat és kötődést.
Összességében a párterápia segítségével a párok megtanulhatnak egészséges módon működtetni a kapcsolatukat és elkerülni a párkapcsolati játszmák káros hatásait.
A jelentkezés menete:
1
Töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat, amit az alábbi gombra kattintva érhet el. Az űrlap kitöltése nem jár semmilyen kötelezettséggel.
2
Az űrlap elküldése után egy rövid kérdőívet küldünk e-mailben. Annak visszaküldése után hamarosan jelentkezünk telefonon és egyeztetünk Önnel megfelelő időpontot a kollégánkkal való személyes vagy online találkozásra.
3
Az első találkozás során a problémáról és a módszerről besélgetsünk, célunk, hogy a 2-3. alkalom végére megkössük azt a „szerződést”, ami mentén a közös munka során a változásokért dolgozunk és amelyben az idői keretekben is magállapodunk.
További olvasnivalók:
pszichológus, képzésben lévő családterapeuta