Bár egy gyermeket a szülei ismernek legjobban, előfordulhatnak olyan esetek, amikor számukra sem világos mi okozza a problémát. Lehet, hogy nincs ötletük rá hogyan kezeljék a nehézségeket, vagy esetleg a próbált módszerek a szülő odaadó segítő szándéka ellenére sem váltak be. Minden olyan esetben, amikor egy szülő elbizonytalanodik, vagy aggódik gyermeke egészséges testi-lelki fejlődése miatt, érdemes pszichológus véleményét is kikérni. Ugyanez igaz olyan krízishelyzetekben is, amelyek a gyerekek számára magából a helyzetből fakadóan megterhelők. ilyen lehet például egy jelentős környezeti változás, a válás, betegség a családban, vagy egy haláleset a szűkebb környezetben.

Nem a tünetet, az okot kell kezelni

A gyermekterápia hossza és jellege mindig az adott gyermek életkorától, a hozott problémák jellegétől, és a választott terápiás módszertől függ. Fontos, hogy a terápia célja nem a tünetek elhagyása, hanem a hátterében álló kiváltó és fenntartó okok megszüntetése, ugyanis csak így lehet tartós változást elérni.

Kisebb gyermekek esetében a pszichológus elsősorban játékokkal, mesékkel, rajzokkal, bábokkal vagy szerepjátékok alkalmazásával dolgozik. Az életkor előrehaladtával azonban egyre nagyobb hangsúlyt kap a terápiában a verbalitás, a beszélgetés.

A szülőknek is együtt kell működni

Bár a terápiás foglalkozásokon a szülők gyakran nincsenek jelen, mégis aktív tagjai maradnak a terápiás munkának. Egyfelől rendszeres konzultációk keretében a pszichológus tájékoztatja a szülőket a terápiás folyamat haladásáról, másfelől a szülők bevonása elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermek a terápiás órákon tanultakat a hétköznapokban is képessé váljon alkalmazni. A terápia sikeressége szempontjából alapvető a szülőkkel való aktív együttműködés, a közös munka a siker elérése érdekében. Előfordulhat, hogy a szakember a problémát megismerve nem is a gyermekkel fog terápiás keretek között dolgozni, hanem a szülőt segíti megfelelő tanácsokkal, és így közösen tudják megszüntetni a gyermeknél jelentkező nehézségeket.

Kamaszokkal máképp történik

Nagyobb kamaszok, serdülők esetében némileg eltérő megközelítést kell alkalmaznia a pszichológusnak. Ebben az életkorban a fiatal már maga is képessé válik arra, hogy problémáit észlelje, és azokról beszámoljon. Emellett egy terápia hatékonyságához elengedhetetlen, hogy a terapeuta és a kliens között megfelelő bizalmi viszony alakuljon ki. A serdülőkkel folytatott terápiás munkában a hangsúly már a verbalitáson van, a terápia számos eleme a felnőttekkel folytatott terápiához hasonlatos. Természetesen a serdülőkkel folytatott terápiás munka esetén is van lehetőség szülőkonzultációra, de az mindig a titoktartási kötelezettség tiszteletben tartása mellett, a gyermek tudtával valósulhat csak meg.

Későbbi problémák előzhetők meg

Összességében elmondható, hogy ha egy gyermek vagy fiatal időben megfelelő terápiás segítséget kap, akkor nem csak a szenvedésnyomás csökkenthető (a gyermekben és környezetében), hanem nagyobb valószínűséggel előzhető meg valamilyen később kialakuló súlyosabb állapot. Bár előfordul, hogy a tünetek megszűnnek, de kezelés hiányában időről-időre, a fejlődés fordulópontjain visszatérnek. A felnőttkori pszichés megbetegedések jelentős hányadában a tünetek már gyermekkorban is feltételezhetően megjelentek, és kezeletlenül maradtak.

Jelentkezés: https://soulwell.hu/gyermekterapia/