Az iskolai bántalmazás és annak szereplői
A nemzetközi kutatások már több mint 30 éve foglalkoznak az iskolai erőszak témakörével. A kutatásokat és azok összehasonlítását nagymértékben nehezíti, hogy még maguk a kutatók sem egységesek az erőszakoskodás pontos definíciójában (Espalage és Swearer, 2003). Az iskolai agresszió/bántalmazás/erőszak/zaklatás szavakat az egyes szerzők sokszor szinonimaként alkalmazzák. Az iskola egy speciális közeg, ahol az agresszió számtalan formában van jelen. Az iskolai zaklatás az erőszak egyik válfajaként említhető, amelyet elsőként a ’70-es években Dan Olweus, egy svéd kutató fogalmazott meg. Olweus szerint iskolai (kortárs) zaklatásról beszélünk olyan, a kortárscsoportokban megvalósuló cselekmények esetén, amikor jelen van a tudatos, bántó szándék (a zaklató célja, hogy testi vagy lelki fájdalmat okozzon) továbbá hatalmi egyensúlyhiány áll fenn (az áldozatnak az adott helyzetben nincs módja, lehetősége, hogy megvédje magát), valamint az áldozat ellen irányuló cselekmények hosszabb ideig, ismétlődően zajlanak. Hasonló definíciós meghatározásra jutott Barbara Coloroso is, aki szerint a zaklatás négy ismertetőjegye az egyenlőtlen (nem feltétlenül testi) erőviszony, a fájdalomokozás szándéka, a rendszeresség és az ettől való fenyegetettség érzése, valamint a terror, vagy másként fogalmazva a másik feletti hatalom gyakorlása (Coloroso, 2014).
Az agresszivitás, az iskolai zaklatás sokféleképpen megjelenhet
Beszélhetünk verbális, fizikai és kapcsolati zaklatásról. Mégis a szakirodalom többségében a direkt – indirekt megkülönböztetést alkalmazza. A direkt zaklatás közvetlenül, nyíltan irányul az áldozat felé, míg az indirekt zaklatáskor nincs közvetlen kapcsolat a támadó és az áldozat között, sőt az is előfordulhat, hogy az áldozat nincs jelen (Buda, 2015).
Az iskolai bántalmazások szereplői és azok jellemzői
Korábban egy adott zaklatási eseményben három fő résztvevőt különítettek el egymástól: a zaklatót, az áldozatot és a szemlélőt. Későbbi megfigyelések alapján azonban kibővítették ezt a felosztást. A bántalmazói és az áldozati szerep között mozgó típust elnevezték zaklató áldozatnak. Az iskolai bántalmazások szereplőit és azok jellemzőit a következőképpen foglalhatjuk össze:
Zaklatók: Ha feltesszük azt a kérdést, hogy milyen személyiségbeli vonások jellemezhetnek egy zaklatót, akkor a válasz gyakran tartalmazza a rossz családi háttérrel rendelkező, anyagi gondokkal küzdő családban nevelkedő, erőszakos, durva jelzőket. Ám ezt a nemzetközi kutatások nem igazolják. A zaklatók gyakran közkedvelt, jól szocializált személyek, bár általában az átlagosnál gyengébb önkontrollal rendelkeznek. További jellemzőjük, hogy könnyebben elfogadják az erőszakot, mint kortársaik, impulzívak, és kevés együttérzést tanúsítanak az áldozatok iránt. Magas bennük a szociális hatalomra való törekvés, mások feletti uralkodás iránti vágy (Olweus, 1999).
Áldozatok: Buda, Kőszeghy és Szirmai (2008) szerint az áldozatok önbizalom hiányosak, visszahúzódóak, csendesek, kerülik a konfliktust, bizonytalanok, szorongásuk magasabb az átlagnál, ill. viselkedésüket nem jellemzi az agresszivitás. Egyúttal azt az üzenetet juttatják el a többiekhez, hogy ők bizonytalan, és értéktelen személyiségek, akik nem fogják megtorolni az ellenük irányuló támadást, vagy sértést.
Zaklató áldozatok: Különböznek mind a zaklatóktól, az áldozatoktól és a szemlélőktől. Egyszerre élnek át szorongást, agressziót, és koncentrációs nehézséget. Társas és viselkedési alkalmazkodási nehézségeket élnek át, önkontrolljuk alacsony. Viselkedésük gyakran ellenszenvet vált ki kortársaiból, aminek következtében elszigetelődnek. Jellemző viselkedésükre, hogy az áldozattá válás után bántalmazni kezdenek másokat, így válnak az áldozatokból zaklatókká. Jól mutatja a folyamat összetettségét, és világossá teszi, hogy egy adott személy több szerepet is átélhet különböző szituációkban, nincs éles határ áldozat és zaklató, ill. szemlélő között. Úgy vélik, ez a legveszélyeztetettebb csoport.
Szemlélők: Bár könnyedén azt gondolhatnánk, hogy a szemlélőknek kevésbé fontos szerepe van egy zaklatási eseményben, mint a zaklatóknak vagy az áldozatoknak, az nem lenne helytálló. Legalább annyi közrehatásuk van, hiszen ők képesek lennének megállítani ezt a folyamatot, ha helytelenítenék az erőszakos cselekedetet, és nem ismernék el a zaklató hatalmát. A szemlélők nem egy egységes csoportot alkotnak. Különböző szerepeket különíthetünk el egymástól, attól függően milyen érzelmeket él át az erőszakos viselkedésben, illetve az adott zaklatási eseményről hogyan vélekedik, milyen viszonyban áll a zaklatóval, az áldozattal, és ezeket milyen mértékben képes felvállalni.
A zaklatóknak vannak aktív és passzív támogatói. Az aktív támogatók nem maguk kezdik a zaklatást, de aktívan részt vesznek benne, míg a passzív támogatók cselekedeteikkel bár nem támogatják a zaklatást, de egyetértenek vele, tetszik nekik a történés. A tettlegességre vonatkozó visszatartó erő nem az együttérzés, hanem az óvatosság.
A tétlen szemlélő az a személy, aki nem foglal állást, nem érdekli a zaklatás. Az áldozatoknak is van aktív és passzív védelmezője. Az aktív védelmező kiáll az áldozatért, szembefordul a zaklatóval, hiszen elítéli a zaklatást, és nem fél azt kimutatni. Míg a passzív védelmező bár szintén elítéli a zaklatást, nem ért vele egyet és együttérzést érez az áldozat felé, a félelmei miatt ezt nem mutatja ki, így nem szánja rá magát a cselekvésre.
Bántalmazó viselkedés az oktatási intézményekben
Az oktatási intézményekben bekövetkezett sérelmekből könnyen maradandó lelki sérülések alakulhatnak ki, melyek súlyos kihatással lehetnek a fiatalok mentális állapotára, önértékelésére és önbizalmára. A zaklatás, az iskolai pszicho-terror jelenléte komplex probléma, hiszen egyszerre tartalmaz pszichológiai, szociológiai és etikai elemeket is, melyek felismerése és értékelése gyakran nagyon nehéz. Az iskolai zaklatás megelőzése és megakadályozása több szempontból is nehezített feladat, mivel akár közvetlen akár közvetett típusról beszélünk, a pedagógusok számára többnyire észrevétlen marad. A leggyakrabban előforduló zaklatásformát, a verbális zaklatást a legnehezebb felismerni pedagógusként, ez gyakran rejtve marad, vagy ha észlelik is a tanárok, akkor is nagy az esélye annak, hogy nem ismerik fel a jelentőségét vagy a lehetséges megoldásokat (Figula, 2011).
Bár a tanároknak sok esetben nincs lehetőségük beavatkozni egy-egy bántalmazói szituációba, általánosságban is sok múlik a tanár és az iskolai közeg hozzáállásán. A kortárs agresszióval szembeni fellépés, a tanári határozottság jelentősen befolyásolja az iskolai közegben fellépő bántalmazás mértékét és annak kezelésének hatékonyságát. A szakirodalom szerint számos egyéni tényező is befolyásolja, hogy egy tanár mennyire képes, vagy hajlandó beavatkozni a bántalmazásba és kezelni azt. Kiemelt tényezőt jelent az empátia illetve a tanulókhoz való pozitív viszonyulás (Lopata és Novick, 2014; Garner, 2017). Craig és munkatársai (2000) azt találták, hogy a tanár neme is befolyásolja a bántalmazásba történő beavatkozás mértékét, valamint azt is, hogy mely viselkedést minősítik egyáltalán kortárs agressziónak. Garner (2017) továbbá azt állapította meg, hogy a kortárs agresszió felismerésében a korábbi személyes tapasztalatok kiemelten fontosak.
Az online tér szerepe az iskolai agresszió kialakulásában
Az online tér új dimenziókat nyitott az iskolai agresszió megjelenésében. Ennek kiemelt formája az ún. cyberbullying, melyet legegyszerűbben online zaklatásnak fordíthatunk. A cyberbullying az online elektronikus kommunikációs technológiák használatát jelenti; olyan egy másik személy ellen irányuló szándékos, ismételt vagy sokak ellen kifejtett magatartást, amelynek eleme a kegyetlenség és az érzelmi terror. Legfőbb jellemzői, hogy az így kiélt agresszió az elkövetői oldalon személytelen, azaz a zaklatónak nem kell vállalnia az arcát, dehumanizál, hiszen az áldozat a fizikai valójában nincs is jelen, valamint az áldozat bármikor elérhető és a transzparencia gyakorlatilag határtalan (azonnali és szinte végtelen számú a terjesztés lehetősége). Mivel minden online térben történik, így nincs meg a „felejtéshez való jog”, mivel az internet nem felejt, a digitális nyom mindig jelen marad (Domonkos, 2014).
Óriási veszélyt rejt magában, hogy az áldozatok javarészt a rájuk irányuló agresszív tartalmakat nem felnőtteknek jelzik, hanem a hasonló korú társaiknak, valamint a bántalmazottakat sem védik meg a többiek. Sőt, sokszor a bántalmazottak válnak zaklatókká, vagy akár egy időben vannak két szerepben! Az esetek nagy részében a passzív szemlélők is azonosulnak az agresszorral, ami agresszor csoportok kialakulásához vezethet. Ráadásul sokszor az online és offline agresszió egyszerre történik, azaz az online lét diffundál az offline világba.
Prevenció
Ahogyan a családban a szülő szerepe a gyermekének a biztonságos légkör megteremtése, úgy az iskolákban a pedagógusokra illetve tágabb értelemben az iskolai dolgozókra hárul ez a feladat. Az oktatási intézményeknek fel kell készülniük arra, hogy legyen megfelelő eszközük arra vonatkozóan, hogy a „falaik” között megjelenő kortárs agressziót kezelni tudják. Ehhez elengedhetetlen, hogy a kommunikációs mintázatokat következetessé és átláthatóvá alakítsák, a gyermekekben bizalmat keltsenek és komolyan vegyék a jelzéseiket. Minél több információ birtokában vannak a pedagógusok az agresszió és zaklatás témakörében, annál nagyobb és elkötelezettebb segítői lehetnek az ezt megelőző illetve kezelő programok kialakításának (Twemlow és Sacco, 2012).
Fontos kiemelni, hogy a zaklatás nem csak az áldozatra nézve romboló hatású, hanem az egész közösséget érintve is az. Az áldozat olyan lelki traumákat hordoz magában, amelyeket ha nem sikerül megfelelően feldolgoznia akár az egész életében is kihatással lehetnek a mindennapjaira. A zaklatók helyzete sem kedvezőbb hosszabb távon, mivel a nem megfelelő konfliktuskezelési minták elsajátítása nagy hátrányként éri, amint bekerül egy olyan közösségbe, ahol ezt nem tolerálják, ezért a későbbiekben nagyobb az esélye annak, hogy inkább deviáns csoportokhoz csatlakoznak. Azon gyermekek is részesülnek a bántalmazás hosszú távú hatásában, akik nem tartoznak sem a zaklatók, sem az áldozatok csoportjába, de szemlélőként részesei annak. Amennyiben rendszeresen részesei lesznek az ilyen konfliktusoknak, őket is fenyegeti az a veszély, hogy mások bántalmazásához folyamodjanak vagy asszisztáljanak az eseményeknek. Más esetben hajlamosak lehetnek érzelmileg „elfásulni”, esetleg az áldozatot hibáztatni és empatikus beállítódásukat csökkenteni. A folyamatos megaláztatás, stressz, tehetetlenség érzése nem kedvez a fejlődésben lévő gyerekeknek, hozzásegíti őket önbecsülésük csökkenéséhez, amitől fokozatosan egyre visszahúzódóbbá és szorongóbbá válhatnak.
Az áldozatok szülei az esetek jelentős részében nincsenek tisztában gyermekük problémáival, így előfordul, hogy már csak akkor vesznek tudomást a kialakult helyzetről, ha már az elfajult. Mit tehet a felnőtt? Figyeljünk a gyermekek érzéseire, érzelmi fejlődésére, tegyük lehetővé számukra a megfelelő indulat- és konfliktuskezelési technikák elsajátítását. A megelőzős fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni az erőszakos viselkedéssel kapcsolatban sem. A jelenség megismerése, a szakirodalmakban való tájékozódás és a meglévő ismereteink, tapasztalataink megosztása kiemelt jelentőséggel bír. A szabályok egyértelművé tétele és betartása a kiegyensúlyozottabb osztálydinamika alapja. Az együttműködés és az egységes elvárásoknak nem csak az osztályban, de az egész iskolában rendszerszinten kell jelen lenniük. A felnőttek a legtöbb kutatás alapján lényegesen alábecsülik a zaklatások gyakoriságát. A megfelelő prevenciós program vagy tréning megtalálása nem egyszerű és gyakran költséges is, de már olyan osztályszintű projektekkel is el lehet érni eredményt, mint a megfelelő irodalmi vagy filmrészletek megtekintése és átbeszélése vagy a témába vágó drámajáték. Törekvéseinknek arra kell fókuszálnia, hogy a közösség (akár osztály, akár iskola) összetartozását és együttműködését erősítse, így magától értetődően csökkenni fog a zaklatás megvalósulásának valószínűsége is (Buda, 2008).
Erre lehet példa a Jármi és munkatársai (2012) által bemutatott finn KiVa program is, mely az iskolai bántalmazás megelőzésére és kezelésére szolgál. A KiVa átfogó, az egész iskolára kiterjedő program, amelyben kiemelt szerepet kapnak a KiVa-team tagjai. Ők az iskola tanárai, illetve segítő szakemberei (fejlesztőpedagógus, iskolapszichológus, szociális munkás) közül kerülnek ki, számuk 3-4 fő. A program kulcsa az iskolán belül a bántalmazásellenes csoportnorma kialakítása és a szemlélők viselkedésének megváltoztatása. Ezáltal a KiVa nem a bántalmazót, és nem is az áldozatot tekinti a beavatkozás elsődleges célpontjának, hanem az egész iskolai közösséget (Jármi, Péter-Szarka és Fehérpataky, 2012). Ttofi és Farrington (2011) azt javasolják, hogy az iskoláknak legyen kinevezett felelőse (dedikált személy a tanári karból) az online konfliktusok és zaklatások jelentésére. Mindehhez azonban az is szükséges, hogy a szabályozások és protokollok mellett a konfliktus-megoldási technikák, a döntéshozatali mechanizmusok, a problémamegoldó készségek valamint az online kommunikáció fejlesztése, és az online együttélési szabályok megismertetése is részét képezze a tanárok és a gyerekek képzésének.
A jelentkezés menete:
1
2
3
