Étkezési zavarok és kezelésük

Étkezési zavarok

Az anorexia nervosa és a bulimia nervosa az étkezési zavarok csoportjába tartozó pszichoszomatikus betegségek, amely azt jelenti, hogy kialakulásukban a genetikai, a környezeti, valamint pszichológiai tényezők egyaránt szerepet játszanak.
Kezdetben még úgy vélték, hogy az evészavarok a „3W” (white western women, azaz fehér nyugati nők) betegsége, azonban nem csak a jóléti államokban való megnövekedett arányszám miatt igényelte a komplexebb, pszichológiai magyarázatok keresését.
A betegek és családjuk gyakran előbb belgyógyászati kezeléseket kérnek, és orvos javaslatára kerülnek pszichiáterhez, illetve pszichológushoz. Mindkét kórképben közös az elhízástól való fóbiás félelem, a testkép zavara és az evési magatartás zavara. Mindkét állapothoz többnyire más pszichiátriai tünetcsoport is köthető – depresszióval összefüggő , valamint kényszeres, fóbiás tünetek. Mivel gyakran deviáns viselkedéssel és szuicid kísérletekkel is szövődik, így időben történő felismerése, valamint együttes orvosi és pszichológiai kezelése kulcsfontosságú.

Anorexia nervosa

A nagymúltú kórkép első leírója még 1689-ben Richard Morton angol orvos volt, aki „ideges felemésztődésként” említi. Ezt követően a francia Laségue 1873-ban, majd 1874-ben Gull írta le pszichés eredetűnek, és nevezte anorexiának. Lefordítva „orexis” a vágy, az „an-orexis” a vágy elvesztése, tehát az anorexia szó szerinti jelentése az étvágy elvesztése Leggyakrabban 12-18 éves korban jelentkezik, a serdülőkorú és fiatal nők 5-10 %-át érinti. Az anorexia első tünete az evési szokások megváltozása. A beteg egyre válogatósabbá válik, figyeli a kalóriabevitelt, majd csökken a felvett táplálék mennyisége is. Anorexiát akkor diagnosztizálnak, ha az átlag testsúly, azaz testtömegindex legalább 15%-a hiányzik. Jellemzően egy fanatikus törekvés alakul ki a soványságra, ami által a hangulati állapot is labilissá válik, nem ritka esetben depresszió irányában változik. Az iskolai tanulmányi eredmény enyhébb esetekben nem romlik, hiszen a teljesítmény nagy jelentőséggel bír az életükben. Időnként motoros hiperaktivitás mutatkozik: hatalmas fizikai teljesítményre képesek az anorexiában szenvedők. A fogyással párhuzamosan számos tünet mutatkozik, ilyen a menstruáció elmaradása, hajhullás, körmök törékenysége, alacsony vérnyomás, lassú pulzus.

Pszichológiailag közös jellemző az autonómia (önállóság) érzés hiánya, nem érzik, hogy a saját testük felett kontrollt gyakorolnának, emiatt kétségbeesett harcot vívnak. A családterápiás felfogás alapján azokban a családokban, ahol megjelenik a betegség, egyfajta generációs, valamint személyes határok egybemosódottsága jellemző, azaz az egyes egyének önálló identitása nem jelenik meg. Főként az anyáról való leválási nehézséggel hozzák még összefüggésbe. Léteznek olyan elméletek, melyek szerint az ebben szenvedők korai fejlődésük során nem volt részük az érzelmi önszabályozásukat elősegítő kapcsolatokban, azaz a gondozó személye saját szorongásait vetíthette rá, melynek hatásaként a felnövő gyermek akkor érzi magát hatékonynak, és önkontrollal rendelkezőnek, ha soványságát meg tudja őrizni.

Bulimia nervosa

A bulimia nervosa önálló kórképként 1979-től jelenik meg, az elnevezés Gerald Francis Morris Russell nevéhez kötődik. A „boulimie” szóból származik, mely farkaséhséget jelent. Általában 17-25 éves korban kezdődik, és gyakorisága háromszorosa az anorexia gyakoriságának, ugyanakkor a két kórkép gyakran összemosódik (purgáló típusú anorexia). Kezdetben az anorexia részjelenségének tekintették, de mára már teljesen elkülönítendő. Vezető tünete a falásroham, mely legalább heti 2 alkalommal jelentkezik. A falási rohamot kontrollvesztés kíséri, mely után önvádlás, lelkiismeretfurdalás lép fel, emiatt a beteg hánytatással, egyéb purgatív technikákkal igyekszik megszabadulni a bevitt tápláléktól. A beteg testsúlya a normál övezetben lehet, de az elhízástól való félelem, valamint a testképzavar itt is jelen van. A bulimiások hajlamosak egyéb impulzuskontroll zavarra is (alkohol- és droghasználat, öndestruktív viselkedés). A lefolyást nagymértékben befolyásolják a szövődmények, például a magatartási problémák, melyek tünetei a későbbiekben dominálhatnak. A pszichodinamikai felfogás szerint a beteg az érzelmi és kommunikációs zavarát táplálkozással próbálja meg szabályozni. Emellett a tünetek aktivizálódása, súlyosbodása összefüggésbe hozható bizonyos életeseményekkel, szociális eseményekkel, gyásszal, krízissel. A családi működésre jellemző lehet, hogy érzelmileg nem megtartó, a szülők nem rendelkeznek valódi konfliktusfelismerési- és megoldási eszközökkel, így a gyermekben nem alakul ki a megfelelő kapcsolat a kommunikáció érzelmi és értelmi jelentése között.
Ahogyan azt a fentiekben is írtam, az evészavarok kialakulásában több tényező (genetikai, környezeti- családi, pszichológiai) együttes hatása érvényesül, így a kezeléséhez is a különböző szakemberek (belgyógyász, pszichiáter, pszichológus, diabetikus) összehangolt segítsége szükséges. A családterápia azért lehet hatékony út a gyógyuláshoz, mert az általános kezelési módoktól eltérően az evészavarral küzdőről áthelyezi a fókuszt a családtagok egymásra gyakorolt hatására, és ennek tükrében értelmezi a betegséget. Mivel az ilyen kórképben szenvedő beteg és családja gyakran tagadja a betegség tényét és annak súlyosságát, így a támogató és megtartó környezet szerepe nagy jelentőséggel bír.

Úgy érzi, hogy segítségre van szüksége?

Forduljon hozzánk bizalommal, és kérjen időpontot rendelőnkbe.