Az apa szerepe a gyermeknevelésben
Az édesapák jelentőségéről a hagyományos társadalmi berendezkedésben kevés szó esett, a férfiak kenyérkereső szerepben jelentek meg, nem pedig édesapai minőségben. Napjainkra a hagyományos társadalmi berendezkedést felváltotta az egalitárius, ami az egyenlőségen alapszik. Egyre több családban vállalnak a férfiak gyermekneveléssel kapcsolatos feladatokat, maradnak otthon a gyermekkel, mint elsődleges gondozó. Ezen változások nemcsak a családon belüli munkamegosztást, hanem a gyerekek fejlődését is pozitív irányba terelték. Az édesapák szerepe jelentős befolyással bírhat mind a fiú, mind a lány gyermekekre.
Az apa szerepe fiúk életében
A fiúk életében az apai jelenlét a 3-5 éves korban, a férfias identitás kialakulásának kezdetén, a leválás és a differenciálódás folyamatában kardinális. Az ebben az életkorban közösen játszott játékok, például a játékos birkózás, során a gyermek megtanulhatja, miként tudja megfékezni indulatait, tehát a szelfregulációs rendszere fejlődik. A serdülőkori identitás keresés során az édesapai mintát próbálják integrálni a fiúgyermekek, például az édesanyjával való kapcsolata, az elvei, a politikai nézetei, az érzelmeinek kimutatása; ez mind-mind hatással lehet a gyermek személyiségére, meghatározhatja a fiú későbbi párkapcsolataiban a szerepét. Tehát az édesapák azonosulandó példa szerepét töltik be a fiúk életében. A kiegyensúlyozott férfivá válás során az édesapáktól tanulják meg a fiúk többek közt az agresszió kezelését, az érzelmeik kifejezését és a nőkkel való bánásmódot. Az édesapa jelenléte nélkül a fiúgyermekek erőszakos és agresszív viselkedést mutathatnak, fiatalkori bűnözésbe keveredhetnek, az iskolában előfordulhatnak tanulási és figyelmi nehézségek.
Az édesapa szerepe a lányok életében
A lányok életében nincsen kitüntetett fejlődési szakasz, amit az apai jelenlét hatásához köthetünk: az édesapai jelenlét a lányok egész gyermekkorában hangsúlyos. A beszélgetések, a testi kontaktus biológiailag is segítik a fejlődését. Például a beszélgetések során a lányok agyában 15%-kal több vér áramlik, mindkét agyféltekét átjárva, ez azt jelenti, hogy koncentrált figyelemmel fókuszálnak beszélgetőpartnerükre. Több kutató szerint az édesapák elsődleges kapcsolattartási eszközének a beszélgetésnek kell lennie a lányaikkal. Kutatások bizonyítják, hogy azok a lányok, akiknek az édesapja nem képes a nyílt kommunikációra, nehezebben tudják megismerni az igazi meghittséget. Az apai jelenlét további biológiai tényezőjét a hormonok adják: meghitt apai öleléskor felszabadul az oxitocin („szeretet hormon”), amely ingerületbe képes hozni az agy bizalmi idegpályáit, magabiztossággal, reménnyel tölti el a feleket. Tehát a beszélgetés mellett a testi érintkezésnek is fontos szerepe van. Ezek mellett érdekességként megemlíthetjük, hogy az édesapák képesek olyan feromonok kibocsátására, amelyekkel késleltethetik a menstruáció és a nemi érés idejét. A biológiai tényezők mellett természetesen a pszichológiai, szociális szerepük is kiemelendő, kulcsszerepük van az önbecsülés, magabiztosság, határozottság kialakulásában. Az apai minta hiánya alacsony önértékelést okozhat, ami korai szexuális kapcsolathoz vezethet. Nagyobb valószínűséggel szakíthatják meg tanulmányaikat, gyakrabban szenvedhetnek depresszióban, kísérelhetnek meg önsértést, öngyilkosságot.
Nehéz, de nem lehetetlen egy személyben anyának és apának lenni
Összességében az édesapák jelentősek a gyermekek fejlődésében, nem pótolt hiányuk negatív következményekkel járhat, cikkünk célja ezek bemutatása volt. Azonban fontos kiemelnünk, hogy azok az édesanyák, akik egyedül nevelik gyermeküket képesek lehetnek az apai kvalitás helyettesítésére, amivel a gyermek szintúgy megfelelően fejlődhet. Ne felejtsük, hogy a gyermekek fejlődésük során sokféle úton képesek elérni ugyanoda.
A jelentkezés menete:
1
2
3
További olvasnivalók:
klinikai szakpszichológus j., integratív gyermekterapeuta j.