Hogyan támogathatjuk az óvodáskorú gyermekek gyászfeldolgozását?

Miért fontos a gyászfeldolgozás?

Noha tudjuk felnőttként mindannyian, hogy a halál, az elmúlás az élet része, de amíg csak tehetjük, igyekszünk nem foglalkozni vele. A halál ismeretlen tartomány, ahol gyakran nincsenek, vagy elfogynak a szavaink. Pedig a gyerekek (ha hagyjuk) kérdeznek, erről is. A halálról, haldoklásról, gyászról beszélni sok családban még ma is tabunak számít, és ha nem, gyakran még akkor is nehéz válaszolni a gyerekek zavarba ejtő kérdéseire. Egyrészt próbálnánk őket megkímélni a fájdalomtól, vagy időnként nekünk felnőtteknek sincsenek válaszaink. Ehhez a nehéz témához igyekeztem néhány kapaszkodót összegyűjteni.

A gyermekek már egész kis kortól megtapasztalhatnak veszteségeket, akár egy kedvenc plüss elvesztése, vagy egy cica, kutya halála, óvodaváltás, vagy válás során. Ha a családban nem tabu a gyász, hanem úgy tekintünk rá, mint az élet természetes része, akkor kis kortól, az apró veszteségeken és a természetben tapasztalható körforgás (pl. őszi levelek lehullása) példáján keresztül is tanítani lehet számukra a változásokkal és veszteségekkel való megküzdést.

Legintenzívebb érzéseket kiváltó veszteséget általában egy szeretett személy halála során élünk át. A gyász közös emberi tapasztalatunk, a veszteségre adott természetes reakció. Emellett azonban fontos szem előtt tartani, hogy minden kapcsolat egyedi, ezért minden gyász is egyedi, mind megjelenésében, mind pedig időbeliségében. Mindenki a saját módján gyászol.

A gyászfolyamat intenzitását és lefolyását több tényező is befolyásolja, pl. az elhunyttal való kapcsolat jellege, a halál módja, körülményei, a gyászoló életkora, korábbi veszteségei, aktuális egészségügyi és pszichés állapota, szociális kapcsolatrendszere.

Ha a bennünket ért veszteségek után nem végezzük el a gyászmunkát, vagy a gyászfolyamat elakad, az nemcsak az életünk adott időszakát terheli meg, hanem további sorsunkra is mély hatást gyakorolhat, befolyással lehet az utánunk következő generációk életére is.  A feldolgozatlan veszteségek és traumák növelhetik a későbbi pszichés nehézségek, addikciók és a fiatalkori droghasználat kialakulásának a kockázatát is. Emiatt is érdemes szem előtt tartani, hogy a gyerekek nevelésében már minél korábbi életkortól kezdve fontos teret szentelni a veszteségek feldolgozásának.

Miben eltérő a gyermeki gyász?

A gyerekek máshogy gyászolnak, mint a felnőttek, és életkorukból kifolyólag kevesebb mintájuk van a gyásszal való megküzdéshez. A veszteségeik feldolgozásához szükségük van érzelmileg elérhető stabil kötődési személy támogatására. Általánosságban elmondható, hogy a gyerekeknél a gyász jelei időnként kevésbé egyértelműek, az érzelmeiket jellemzően nehezebben tudják szavakba önteni, kimutatni. Az érzelmi hullámzások rövidebb periódusokban jelennek meg, pl. a szomorúságot gyorsan felválthatja egy elmélyült örömteli játék. Kisebbeknél előfordulhatnak regressziós tünetek, pl. visszaesés a szobatisztaságban, beszédfejlődésben, vagy újra megjelenhet az együttalvás igénye. Megjelenhetnek alvási és táplálkozási zavarok. Fokozottabb lehet a bűntudat, önvád, szorongás, düh, vagy agresszió. Iskoláskorban koncentrációs nehézségek, teljesítményromlás is megjelenhet. A gyermekek gyászát sokszor a fokozatos megértés, azaz a szakaszos gyász jellemzi, kisebb szakaszokra bontva bírják el annak a súlyát. Minden gyermek egyéni módon gyászol, a testvérek kifejezésmódjai is lehetnek eltérők. Fontos, hogy elfogadjuk a különbözőségeket és ne viszonyítgassuk azokat. Rendben van az is, ha sír, vagy dühös, vagy egy szót sem szól.

Életkori sajátosságok a haláltudat alakulásában

A haláltudat alakulása olyan folyamat, amely végigkíséri a gyermeket a különböző fejlődési szinteken. Egy 3 éves korú gyermek esetében a halállal szemben nem annyira a félelem, inkább a kíváncsiság a jellemző. Ami számukra leginkább szorongást vált ki, az a szülőtől való távollét (pl. kórházi kezelések ideje alatt).

A halálról az első tapasztalatokat a gyerekek általában rovarokkal, bogarakkal gyűjtik, amiket eltaposnak, majd elszégyellik magukat. Az óvodáskorú (3-5 éves korú) gyermekek nincsenek még tisztában a halál biológiai jelentésével, sem a véglegességével, sokszor elalvással, elutazással társítják a veszteséget, és azt sem tudják, hogy ez egyetemes, mindenkit érintő tény. Ebben az időszakban a gyerekek nem gondolják, hogy a halál visszafordíthatatlan, átmeneti állapotként tekintik, az álomhoz hasonlónak. Egy ideig tart, majd vége lesz. A halálfélelem 7-8 éves korban jellemző, de óvodáskorban is megjelenhet, fontos összetevője a szeparációs szorongás. A halálfélelmet erősítheti a bűntudat is. Egy óvodás – a mágikus gondolkodás miatt – már nemcsak attól tarthat, hogy elveszítheti a szüleit, hanem hogy valamelyik gondolatával, érzésével, vagy tettével pont ő idézi elő a bajt. 5-9 éves kor körül a gyerekekre a perszonifikáció jellemző, azaz megszemélyesítik (pl. „a kaszás”) a halált, egy külön személyként képzelik el. 9 éves kor környékén jelenik meg a reális felfogás, azaz fokozatosan megérti a gyermek a halál véglegességét, visszafordíthatatlanságát.

Hogyan támogassuk a gyászoló kisgyermekeket?

Őszinte kommunikáció

A felnőttek iránti bizalmat támogatja, ha az életkori sajátosságaiknak megfelelően megosztjuk a gyermekkel, hogy mi történt és mi várható. Az információátadás ne legyen túl részletes, mert az traumatizáló lehet. Fontos az őszinteség és a szimbolikus utalások helyett a konkrét megfogalmazás, egyszerű szavakkal. Ne mondjuk, hogy elutazott, elment, elaludt az elhunyt személy. Egy kisgyermekben félelmet válthat ki a későbbiekben (pl. elalvástól, vagy elutazástól), ha a halált ezekhez a fogalmakhoz társítja. Azt mondjuk, hogy meghalt. Magyarázzuk is el, hogy ha valaki halott azt jelenti, hogy nem mozog, nem eszik, nem alszik, nem beszél, nem tud mesét mesélni, stb. Ha a gyermeket a fájdalomtól való megkímélés érdekében nem látjuk el a szükséges információval, vagy titkolózunk, magára maradhat szorongásaival, kérdéseivel. Míg az őszinteség, ha fájdalmas is, megvédi az elmagányosodástól, a tudattalanból betörő fantáziáktól, félelmektől (Polcz Alaine,1993).

Ha a szülő is bizonytalan, mesélhet arról, hogy a különböző vallások mit gondolnak a halálról, ez segíthet megérteni, hogy különbözőképpen gondolkodnak erről az emberek. De őszintén felvállalhatja a szülő a bizonytalanságát is, ha nem tud valamilyen kérdésre felelni. A felnőtt helyzetét nehezíti, hogy sokszor kettős szerepben van: úgy kell a gyermeket támogatnia, hogy ő is megélheti az intenzív gyászát. Ahhoz, azonban hogy a gyermek számára őszintén ott lehessen szükséges a saját érzéseinek a tisztázása is.

Gyakori, hogy a gyermekek önmagukat hibáztatják, ezért fontos beszélgetni velük arról, hogy a megtörtént eseményt nem ők idézték elő. Próbáljunk meg elfogadó attitűddel, kíváncsisággal ott lenni mellettük.

A családban történt halálesetről tájékoztassuk a gyermek intézményét és a pedagógust mielőtt még a gyermek az eseményeket követően visszatér oda.

Érzelmi biztonság erősítése

Egy közeli hozzátartozó elvesztése alapjaiban rengeti meg a gyermekek biztonságát. Emiatt – még ha történnek is változások – lehetőleg a napi rutinok megtartásával, a felnőtt fizikai jelenlétével, érintéssel, közös idővel, játékkal is támogassuk a gyermekek érzelmi biztonságát. A családi szabályokat és a gyermek számára állított korlátokat érdemes megtartani.

Lehetőséget teremteni a búcsúzásra és az emlékezésre

Egy szeretett személy elvesztésével járó gyászmunka a halál realizálásával kezdődik. Ezért támogathatja a gyermek gyászfolyamatát, ha részt vesz a gyászszertartáson, pl. az elhunyt temetésén, vagy búcsúztatásán. Ezek az események segítenek megérteni, hogy mit jelent a halál. A szertartások és a rítusok révén a gyermek is lehetőséget kap a történteket érzelmi szinten is feldolgozni. Óvodáskorú gyermeket már el lehet vinni a temetésre is, ha előzetesen megfelelően felkészítjük arra, mi a temetés célja, mi fog ott történni, milyen érzelmi reakciókat tapasztalhat (pl. síró, szomorú hozzátartozók). Fontos gondoskodni arról, hogy mindig legyen mellette egy biztonságot adó felnőtt, akivel a szertartás alatt akár elmehet sétálni, ha valami sok, vagy hosszú lenne számára. Ha nem akar részt venni a gyermek, akkor nem szabad erőltetni. Ha közeli az elhunyt személy és a szülőnek is nagyon megterhelő érzelmileg a szertartáson való részvétel, akkor dönthet akár amellett is, hogy később a temetés után látogatnak ki a sírhoz.

Kialakíthatjuk az emlékezés saját családi rítusait, lehet az elhunyt közeli hozzátartozóra pl. fényképek nézegetésével, közös emlékek megosztásával, mécses gyújtással, kedvenc helyeinek felkeresésével is emlékezni. Fontos, hogy az elhunyt ott maradjon a hétköznapi beszélgetésekben.

Idő és tér a gyásznak, érzelmek kifejezésének

Teremtsünk olyan légkört, hogy a gyermek kimutathassa az érzéseit és azzal ne egyedül kelljen megküzdenie. A gyermek még nem tudja, hogy a különféle érzések hozzátartoznak a gyászhoz. Jó, ha hall arról is, hogy megengedett érzés akár még a harag is. A felnőtt segíthet az érzések tudatosításában, kifejezésében és kezelésében. A felnőtt is bátran megmutathatja a saját érzéseit a gyermeknek, nem kell rejtegetni azokat, arra viszont ügyeljünk, hogy a túl intenzív érzésekkel ne terheljük meg őket, mert az ijesztő lehet a számukra.

A gyermek a maga sajátos eszközeivel oldja a veszteségét, pl. játékkal, rajzolással, festéssel, történeteken és mesefigurákon, valamint mozgáson keresztül. Emellett keressük az alkalmakat a közös beszélgetésre, pl. az esti lefekvés meghitt időpontja alkalmas lehet erre. Bátoríthatjuk, hogy tegye fel az őt érdeklő kérdéseket, még akkor is, ha a választ csak kisebb adagokban tudja befogadni. Legyünk elérhetőek a beszélgetésekre, de ne erőltessük azokat. A gyermek szavakban még nem tudja kifejezni mit érez, ugyanakkor előfordulhatnak váratlan kérdések, mint pl. „Anya te is meg fogsz halni?” Nem helyes, ha ilyenkor megnyugtatás céljából becsapjuk azzal, hogy nem-el válaszolunk. Igyekezzünk őszinte, ugyanakkor megnyugtató választ adni. Kisebbeknél szeparációs szorongás esetén hasznos lehet a „kukucs játék”, amiben ott van az elválás, illetve az újra egymásra találás, találkozás is.

Ne feledjünk azonban, hogy a gyászban a nehéz érzések mellett helye van a pozitív emlékek és örömteli pillanatok felidézésének is.

Gondoskodás saját egészségről

Fokozott terhelést jelent a szülők számára, hogy a gyászidőszakban is megmaradnak a hétköznapi és a munkahelyi elvárások is. Fontos, hogy mindezek mellett a felnőtt időt szenteljen a saját gyászfolyamatának is. Haláleset után a gyerekek gyakran nagyon aggódnak az életben marad hozzátartozók egészsége miatt.

Érdemes elmondani, hogy a felnőttnek is vannak támogatói, akiktől segítséget kap, így ez nem a gyerek dolga. Ha a felnőtt is nagyon intenzíven éli meg a gyászát és emiatt egy ideig kevésbé elérhető a gyermeke számára, ha lehetséges kérjen segítséget, hogy rövidebb ideig más rokon, vagy ismerős is érzelmi támasza lehessen a gyermeknek.

Mikor érdemes szakemberhez fordulni?

A gyászfolyamat többnyire normál lefolyású és a családi támogatás, a rítusok és a közösségbeli elfogadó attitűd elegendő lehet a feldolgozáshoz. Aktuális krízishelyzetben felmerülő kérdésekről célszerű lehet szakemberrel konzultálni. Érdemes gyermekpszichológust felkeresni, ha a szülő azt tapasztalja, hogy a gyermek 6 hónappal a gyászeset után is erős szorongással reagál minden elválási helyzetre, vagy túl erős „csimpaszkodás”, letargia áll fenn, vagy képtelen elmerülni a játékában, esetleg tartós regresszió, vagy szorongás, alvási nehézségek, gyakori rémálmok tapasztalhatók.