Az anya szerepe a személyiségfejlődés zavaraiban
A klasszikusnak viccben Mórickának anyák napi fogalmazást kell írnia arról a pótolhatatlan, egyszeri és megismételhetetlenül csodás lényről, akit édesanyánknak hívunk. Móricka fogalmazása: “Anyukám vasárnap nokedlit főzött és beküldött a spájzba három tojásért. Megnéztem a hűtőben, és kikiabáltam neki: Anya csak egy van!” Szakmai szemmel nézve a dolgot itt Móricka az egyik legfejlettebb énvédő, elhárító mechanizmust alkalmazza: a humort. Ki is mondja, meg nem is, hogy az édesanyja döntően fontos szerepet játszik az életében. De mi ellen kell itt védekezni? Kevés pozitívabb szereplője van egy emberi életnek, mint az édesanya. Világra hoz, gondoz, szeret, vigyáz, támogat, küzd értünk, ha kell. A legfontosabb szövetséges. Tényleg? A helyzet ennél bonyolultabb. Még a szerető anyák is okozhatnak pszichológiai problémákat gyerekeiknek, és hát a szerető anyaság sem egy eleve elrendelt végzet mindenki számára. A szakirodalom több módját írja le, ahogy egy anya problémákat okozhat gyereke életében, nézzünk meg két példát. Mik az okok és milyen eredményei lehetnek a problémás anyai viselkedésnek?
“A lányom a legjobb barátnőm!” – az anya-gyerek kapcsolat és a személyiségfejlődés szakaszai
A fejlődéslélektan kísérleti úton tárta fel az emberi személyiségfejlődés általános szakaszait. Innen tudjuk, hogy a csecsemő úgy kezdi a világ felfedezését, hogy nincs tudomása róla: anyja és ő maga két különböző személy. Ebből az állapotból jutunk el odáig, hogy normális esetben, a megfelelő formai és érzelmi jellegzetességekkel, de felnőtt emberként új, egyenrangú viszonyt alakítunk ki szüleinkkel. Ez egy bonyolult, hosszú folyamat. Akinek volt szerencséje egy háztartásban élni kamasszal tudhatja, hogy milyen küzdelem ez a gyerek számára (is). Azok az anyák, akik nem adnak egyre bővülő, személyes teret gyermekeik számára, meg tudják törni ezt a folyamatot. Át lehet lépni a gyerek személyes határait, amikor kopogás nélkül nyitunk rá, amikor beszámoltatjuk minden önállóan végzett tevékenységéről, de akkor is ha megosztjuk vele olyan problémáinkat, amik nem rá tartoznak, amikkel nem kell, hogy legyen és nem is lehet dolga. A családon belüli őszinteség nem baj, de ha a gyerekünket barátként vagy bizalmasként használjuk, akadályozzuk őt abban, hogy kialakítsa saját személyes határait, kialakuljon egy autonóm, saját munkával kidolgozott önképe. Ez aztán később kapcsolati nehézségekhez vezethet.
“Ne mássz fel, mert leesel!” – a “túlszerető” anya és a gyenge önértékelés kapcsolata
Hányszor hallottuk már: “Ne mássz fel oda kisfiam, mert leesel!” Az anyai szeretet néha túlzott védelem formájában jelentkezhet. A túlzottan védő anyák minden lehetséges veszélytől megpróbálják megvédeni gyermekeiket. Nem engedik, hogy a gyerekek kockázatot vállaljanak, hogy felfedezzék a világot. Még ha a túlzott védelem mögött álló szándékok jók is, negatív hatással vannak a gyermek pszichológiai fejlődésére: félelemérzetet és függőséget alakíthatnak ki. A gyerekeknek nem fejlődik az önbizalmuk, nem tudnak kockázatot vállalni, gyengék a megküzdésben. Túlzottan aggódóak és félénkek. Az ilyen típusú anyák célja, hogy megvédjék, elszigeteljék gyereküket a “veszélyes” világtól. Bár a legtöbb gyerek ösztönösen tojik a túlzott védelem korlátaira (felmászik, ha nem látják, “nem hallja” a figyelmeztetéseket) kontextustól függően ez túl nagy kihívás lehet. A túlvédő nevelés “sikere”, hogy a felnőttkorba lépve a világ kockázatos, megküzdést kívánó helyzetei meglepetésként és lelkileg felkészületlenül érik a gyereket, aki azokban – sokszor kiváló képességei dacára is – rosszul teljesít.
ANYA CSAK EGY VAN. De nem mindegy, hogy milyen.
A jelentkezés menete:
1
2
3
További olvasnivalók:
