A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2018-as konferenciáján elhangzottak szerint a függő szülő gyermekeként felnövő gyerekek több mint egyharmada maga is szenvedélybeteg lesz, az alkoholbeteg apák lányainak több mint negyven százaléka maga is szenvedélybeteg embert választ partnerként, akár egymás után többször is. A függők ötven százaléka szenvedélybeteg családból származik.
Óriási érzelmi terheket cipelnek az alkoholista szülők gyermekei
Míg a függőséggel küzdő szülő figyelmét leginkább az alkohol vagy más szer köti le, a családtagokét pedig az érintett problémája, a nem függő családok képesek valódi figyelmet fordítani a gyermekeikre. A szenvedélybeteg családokra jellemző kiszámíthatatlanság és feszültség nagyon megterhelő az ott élő gyermekek számára, akik túl gyakran maradnak magukra félelmeikkel, nehéz érzéseikkel.
Miért fontos ez? Mert elhanyagoltságot, nemkívánatosságot élhetnek meg ezek a gyerekek, akik rendszerint saját magukat hibáztatják, hiszen nem értik, miért nem méltók a szüleik figyelmére, törődésére. Emiatt élhetnek át sokkal több szégyent, bűntudatot és bizonytalanságot, mint egy átlagos család gyermekei.
A függőséggel terhelt családokban kialakult torzult kommunikáció, merev szabályok és a kiszámíthatatlan családi légkör sajátos életjátszmát alakít ki a családtagok között, ami miatt a gyerekek hamar felnőtt szerepekbe kerülhetnek és olyan mértékű felelősség felvállalására kényszerülnek, ami meghaladja a teherbíró képességüket: elő szokott fordulni, hogy a felnőttekről esetenként ők gondoskodnak, érzelmileg támogatják őket, vagy az alkoholizmus miatt kieső szülő helyére kénytelenek “beállni”, és helyette ellátni egyes feladatokat, szinte a saját szülőjükké válva.
Persze az is épp elég megterhelő, ha “csak” problémamentesnek kell maradniuk, mondván „legalább te legyél erős, veled ne legyen gond, csinálj mindent jól, hogy büszke lehessek rád”.
A „ne beszélj, ne érezz, ne bízz” triász
Gyakori ezekben a családokban a probléma titokban tartása vagy tabusítása, amit rendszerint a külvilág felé mutatott “jó család” képének megvédése, vagy a felnőttek saját felelősségének elhárítása motivál, mind az érintettek, mind a hozzátartozók esetében, hiszen ez utóbbiak feltehetnék magunknak a kérdést: mivel járulok hozzá a probléma fenntartásához, vagy miért nem lépek ki a kapcsolatból?
A gyermekek számára a tétlenség és titkolózás – úgy a külvilág, mint saját maguk felé – azt közvetíti, hogy minden rendben van, ezért sem a családok, sem a gyerekek nem tudnak segítséget kérni, elszigetelődnek, elmagányosodnak. Barátaikat, ismerőseiket nem tudják áthívni, nehogy kiderüljön a családi titok, ami a gyerekek számára a kortárs kapcsolatok jelentősége miatt különösen káros és fájdalmas.
A színlelés és a tapasztalat és a kommunikáció ellentmondásossága, az, hogy a gyerekek tapasztalata (hogy igenis baj van) és a szülő kommunikációja között (hogy nincs baj) óriási lyuk tátong, ami nagy mértékben összezavaró, hiszen nem fogják tudni kinek/minek higgyenek: a saját szemüknek, vagy annak, amit a gyerekek szemében megkérdőjelezhetetlen szülők, vagy családtagok sugallnak és/vagy állítanak?
Ebben a dilemmában a gyerekek általában a szülők iránt érzett erős lojalitás miatt inkább a szülőnek hisznek és magukat hibáztatják, a szülőt pedig felmentik. Majd az idő múlásával, amikor már nem tudják félresöpörni a “baj van” gondolatát, megtanulják, hogy senki másban nem bízhatnak, csak magukban. Ezzel pedig az is kényszerűen együttjár, hogy “ne érezz” parancsa is megszületik bennük, hiszen a folyamatos fájdalmat, keserűséget és dühöt átélni iszonyatosan nehéz és megterhelő lenne, és a mindennapi helytállást is lehetetlenné tenné az iskolában, az edzésen, a barátokkal, bárhol.
A család védelme érdekében így a hazugság családi normává válik és az alkohol kezdi formálni a szabályokat, amelyekhez mindenkinek alkalmazkodnia kell. Így marad a kiszámíthatatlanság-, bizonytalanság-, elfojtás- és tehetetlenség-élmény és a bizalmatlanság, amit ezek a gyerekek a felnőtt létbe is magukkal visznek. Ez fogja később nehezíteni életüket a munka, az érvényesülés, a barátságok és a párkapcsolatok területén is.
Bántalmazás áldozatai
Sokszor nem mérjük fel, hogy a szenvedélybeteg családok gyermekeit szinte mindennapos rendszerességgel éri (legalább a figyelem hiányából fakadó) lelki, vagy verbális bántalmazás, de sajnos olykor még fizikai vagy szexuális abúzus is. Emiatt még jobban felerősödik bennük a fájdalom, félelem, düh és szomorúság érzése. Viselkedésükben később megjelenhetnek kényszeres jegyek, amelyekkel a biztonságot keresik, vagy önpusztító tendenciák is, ami a bűntudat érzését – ami ismerős és ezért biztonságos – felerősíti.
Hogyan segíthetünk?
Rengeteg múlik a gyerekek környezetében élő és számukra fontos szerepet betöltő felnőtteken – hozzátartozókon, pedagógusokon, edzőkön, más segítő szakembereken – hiszen óriási segítség az, ha a gyerekek bizalommal fordulhatnak valaki felé, megfogalmazhatják érzéseiket és meghallgatásra kerülhetnek félelmeik, aggodalmaik.
A családi diszfunkciókhoz köthető traumák és a felnőtt szerepekbe kényszerülés (parentifikáció) terhe miatt, ezeknek a gyerekeknek gyakran adódnak nehézségeik a saját érzéseik felismerésében és megélésében. Emellett sokszor nincs, vagy kevés lehetőségük van kortársaikkal közösségi tevékenységekben, élményekben és sportokban részt venni, ezért érdemes őket támogatni és biztatni, mert így az életkoruknak megfelelő szerepeket próbálhatnak ki és a valahová tartozás érzése is kifejlődhet bennük a közösség gyógyító ereje érvényesülhet.
Érdemes odafigyeléssel és empátiával hallgatni őket, a kritizálás vagy a helyzet elbagatellizálása helyett, mert ez csökkentheti a gyerekek magárahagyottság- és megnemértettség érzését. Erősítsük meg őket abban, hogy nem ők felelősek és nehéz helyzetükben nincsenek egyedül.
A további lépések megtétele előtt – a gyermek gondviselőivel való kapcsolatfelvétel, gyermekjóléti szolgálat, külsős – addiktológiai- szakemberek bevonása – érdemes a gyermekkel beszélgetni az őt is érintő kérdésekről, annak érdekében, hogy biztonságban érezhesse magát és a bizalmi kapcsolat ne sérüljön. A gyermek védelmét minden esetben szem előtt tartva fontos azonban saját határainkkal és kompetenciánkkal is tisztában lenni, annak érdekében, hogy a gyerekek és az érintett családtagok is megfelelő segítséget kapjanak, ezért érdemes lehet átgondolni, vagy átbeszélni az etikai és jogi kérdéseket is.
A jelentkezés menete:
1
2
3