A csoportanalízis hasznos önismereti módszer lehet olyanoknak, akik
ismétlődő kapcsolati nehézségekkel küzdenek
szeretnék jobban megérteni társas viszonyulásaik mozgatórugóit
önértékelési vagy intimitási problémákkal küzdenek
olyan élethelyzetből fakadó változással találják szembe magukat, amivel úgy érzik, egyedül nehezen boldogulnak.
Hogyan működik a csoport?
A csoport 6-10 főből és a vezetőkből áll, módszere a közel egy évig hetente másfél órában megvalósuló szabad beszélgetés.
A csoport biztonságos légkörében lehetőség nyílik az érzések, gondolatok szabad megosztására. A tagok az egymáshoz való kapcsolódás révén visszajelzést adhatnak és kaphatnak egymástól, melyek mentén felismerhetik visszatérő viselkedésmintáikat, döntéseiket és azok motivációit. A tagok valós időben élhetik meg a külvilágból már ismerős mintáikat, de a csoportban új készségek, magatartásmódok próbálhatók ki, majd vihetők át a mindennapi életbe. Ugyanakkor a csoport támogatásának köszönhetően átélhetik, hogy nincsenek egyedül a nehézségeikkel.
Miért csoportban?
A csoport hosszú távon dolgozik együtt, a bizalmas légkör, a csoportban való munka kialakítása időbe telik, ezért akkor érdemes jelentkeznie, ha be tudja illeszteni életébe ezt az elköteleződést.
Ha szeretné jobban elképzelni, hogy hogyan néz ki / működik egy ilyen csoport, annak ajánljuk a Group című Youtube-on is elérhető sorozat megtekintését, vagy Irvin Yalom A Schopenhauer-terápia című könyvének elolvasását.
Helyszín, időpont jelentkezés
Csoportvezetők
A csoportot vezetik:
dr. Vakaliosz Athéna
pszichoterapeuta, családterapeuta, gyermek- és ifjúságpszichiáter, csoportanalitikus csoportvezető jelölt
Puskás Brigitta
viselkedéselemző, csoportvezető, csoportanalitikus-jelölt
A csoport vezetése szupervízió mellett történik.
A csoport vezetése szupervízió mellett történik.