Kováts Sebestyén

klinikai szakpszichológus

2018 óta dolgozom pszichológusként a Péterfy Kórházban, 2015 és 2018 között pedig önkéntesként voltam jelen a Krízisintervenciós és Pszichiátriai Osztályon. Az állami egészségügyi környezetben főként klinikai zavarokkal foglalkozom. Korábban (2016-18) a Helperek Önkéntes Segítők Egyesülete, Pszichológiai divíziójában tevékenykedtem, ami javarészt fesztiválokon történő krízisintervenciót jelentett. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetemen képződök klinikai szakpszichológus jelöltként.

A lélektani problémákra nem úgy gondolok, mint betegségre, amire van egy szuper recept, gyógyszer, varázsige, formula, amit „odaadunk” a páciensnek és amitől majd jól lesz. Sokszor a lelki problémák inkább elakadások, tudattalan döntések, mások és főképp saját magunk előtt elhallgatott vágyak, félelmek, történetek – vagy épp hiányok. Bár módszereimet és elméleti irányultságomat nyitottnak és eklektikusnak tartom, van egy erős részrehajlásom a pszichodinamikus hagyomány és szellemiség felé. Ennek megfelelően az önmegismerésnek, a belső világ felfedezésének, a belső vágyak, félelmek, motivációk, fantáziák megismerésének nagy jelentőségét látom.

Várom mindazokat, akik úgy érzik, hogy életükben el vannak akadva, indulatkezelési- és érzelemszabályozási nehézségekkel, hangulati, szorongásos panaszokkal küzdenek, akiknek gondja van párkapcsolatukkal, kapcsolataikkal általában, szexuális életükkel; elégedetlenek magukkal, teljesítményükkel. Várom továbbá azokat, akik krízisben vannak; akik valamilyen hirtelen megrendítő esemény kezelésében kérnek segítséget.

In English

Sebestyén Kováts

clinical Psychologist candidate

I have been working as a psychologist at the Hospital since 2018 and volunteered at the Crisis Intervention and Psychiatry Unit between 2015 and 2018. I mainly work with clinical disorders in a public health setting. Previously (2016-18), I worked in the Psychology Division of the Association of Volunteers Helpers of Helpers, which mostly involved crisis intervention at festivals. I am currently training as a candidate clinical psychologist at the University of Pécs.

I don’t think of psychological problems as an illness for which there is a super prescription, a medicine, a magic spell, a formula that we “give” to the patient and that will make him/her well. Many times psychological problems are rather stucknesses, unconscious decisions, desires, fears, stories – or even deficits – that we have hidden from others and especially from ourselves. Although I consider my methods and theoretical orientation to be open and eclectic, I have a strong bias towards the psychodynamic tradition and spirituality. Accordingly, I see great importance in self-discovery, exploration of the inner world, and an awareness of inner desires, fears, motivations, fantasies.

I welcome all those who feel stuck in their lives, who have difficulties with anger management, emotion regulation, mood, anxiety, who have problems with their relationships, relationships in general, their sex life; who are dissatisfied with themselves, their performance. I also welcome those who are in crisis; who are seeking help to deal with a sudden and traumatic event.

Munkatársaink

Pszichológusaink klinikai szakképzettsége a biztosíték arra, hogy a segítség, amit nyújtunk, professzionális. A magyar törvények csak a klinikusok számára engedélyezik a pszichoterápiás munkát, mert nekik van meg a kezeléshez kellő szakmai tudásuk, hozzáértésük. A magas minőségű, professzionális munkavégzést kiképző pszichoterapeuta szupervízoraink által vezetett rendszeres szupervízió és pszichológusaink számára szervezett esetmegbeszélő csoportjaink biztosítják.

Rólunk

A Soulwell egy magas szakmai sztenderdek szerint működő professzionális szakpszichológiai rendelő, ahol a szakmai team közösségként, egymás tudását erősítve dolgozik azon, hogy a hozzánk fordulók minőségi ellátásban részesüljenek.

Rendelőnkben összesen öt szoba áll rendelkezésre. A szobák berendezése a terápiás folyamatok hatékonysága érdekében rendezettek, nyugalmat és biztonságos légkört biztosítanak: kényelmes bútorok, gyerek bútorok, harmónia.

Minőségpolitika, hitelesség

A klinikai szakpszichológia a modern egészségügyi ellátás szerves részét képezi. A rendelő minőségügyi célkitűzése a bizonyítottan hatásos kezelés biztosítása a kliensek számára, a velük való partneri viszony kialakítása a kezelési folyamat során (beleegyezési nyilatkozat). Ha a beteg állapota vagy állapotának védelme indokolja orvosi konzultációt veszünk igénybe.

A magas minőségű, professzionális munkavégzést kiképző pszichoterapeuta szupervízoraink által vezetett rendszeres szupervízió és pszichológusaink számára szervezett esetmegbeszélő csoportjaink biztosítják.

Terápiás módszerek

Felnőtt egyéni konzultáció

Gyerekterápia

Családterápia

Párterápia

Csoportterápia

Szexuálterápia

Online pszichológiai konzultáció