Megtestesült kapcsolati élmények
A kapcsolati séma korábbi tapasztalatok alapján kialakult belső mintázat, amely áthatja azt, ahogy érzékeljük önmagunkat, másokat, és ahogy kapcsolataink várható alakulásáról gondolkodunk. Mennyire bízhatunk, milyen közelségben tudunk jól lenni, mennyire tudunk önmagunk szükségletei szerint élni, miközben a másik igényeit is szeretnénk kielégíteni, és tudunk-e hatni egy kapcsolat alakulására.
A korai, főleg a beszéd megjelenése előtti kapcsolati tapasztalatainknak van egy nagyon erős testi dimenziója is. A csecsemő és a gondozója (anya/apa vagy más elérhető személyek) folyamatos hangolódásban vannak egymással: fogadják egymás jelzéseit, reagálnak azokra. A csecsemő sírással, hangokkal, mozdulatokkal kommunikálja szükségleteit, belső állapotait. Az anya reagál a jelzésekre, amit a csecsemő az anya arcán, tekintetén, érintésén, hangján keresztül ismer meg. Ebben a non-verbális kommunikációban fontos szerep jut a vitális affektusoknak, az élmények intenzitását, minőségét, ritmusát meghatározó testi érzéseknek, amelyek csecsemőkorunk óta végigkísérik és áthatják életünket.
A kategorikus érzelmekkel szemben (mint az öröm, vagy a harag), ez egy sokkal kevésbé látható és nyilvánvaló érzésvilág, ami dominál a korai gyermekkorban. A gyermek számára fontos visszajelzést ad a testi mozgások ritmusa, vitalitása, az, ahogy az anya odafordítja a fejét, karjába veszi, vagy összerezzen. Például, a kapkodó, erőteljesebb mozdulatok más érzetet adnak egy kapcsolati helyzetben, mint egy ritmusában, lágyságában a gyermek állapotára hangolt mozdulat. Ez az élményvilág, és a vitális affektusok szintjén zajló kommunikáció később is fennmarad.
Ideális esetben az érzelmileg is elérhető gondozó képes megnyugtatni, biztonságos teret adni a csecsemőnek. Testével is reagál: a hangjával, tekintetével, testi ritmusaiban és tónusában is tükrözi, tartalmazza gyermeke állapotát. Ha bármilyen okból fakadóan az anya nem elérhető, illetve a hangolódás tartósan nehezített, akkor az nyomot hagyhat a csecsemő önérzékelésén, és kapcsolódási képességein is. Ezek a mélyen testi élmények nem tűnnek el a szavak megjelenésével, az implicit memóriában tárolódnak, mintázatokat hoznak létre. A nagyon korai időben az anya és az apa jelentik a baba számára a világot, a velük való együttlét élményei alapvetően áthatják a bizalomra való képességet, de kapcsolati mintázatainkat természetesen más személyekkel átélt élményeink is alakítják. A pszichodinamikus mozgás- és táncterápiás térben történő kapcsolati tapasztalásoknak pedig korrekciós hatása lehet, hiszen a PMT segítségével elérhető a szavak szintjén nehezebben megragadható élménytartomány is.
Érkezés a jelen pillanatba
A PMT egyik fontos pillére a testtudati munka. Ez arról szól, hogy megtanuljuk a figyelmünket egy-egy könnyen lekövethető testi fókuszra irányítani, és ezzel fokozatosan megérkezni a jelen pillanatba. Egyszerű mozdulatokból indulunk ki, mint a járásunk, a karunk felfelé-lefelé mozdítása, vagy az egyensúlyból történő kibillenés-visszabillenés. Nem kész mozdulatokat, megoldásokat kínálunk, hanem egy „játékteret” hozunk létre. Folyamatosan monitorozzuk a legapróbb elmozdulásokat, testérzeteinket, és a teret, amiben vagyunk. Ennek során megjelenhetnek asszociációk, korábbi kapcsolati élményekben gyökerező érzetek, érzések, gondolatok, aktiválódhatnak a testi emlékezet tartalmai. Ezeket a tapasztalásokat integráljuk.
Ahogy a terápiás folyamatban egyre többet kísérletezünk a jelen testi élményeivel, úgy csökkenek a múlthoz kapcsolódó asszociációk. Az itt-és-mostban tapasztalt önérzékelési és kapcsolódási tapasztalatokból új minták születhetnek..
Az összehangolt kapcsolódás élménye a mozgás- és táncterápiában
A testtudati munka segít ráhangolódni saját testi érzeteinkre, segít érzékelni szükségleteinket. A terapeuta instrukciói segítenek mozdulatokba tölteni a belső állapotainkat, a mozdulatok szinte észrevétlenül következnek egymásból, és táncba szövődnek. A terapeuta jelenléte és instrukciói segítenek biztonságos mederben tartani a folyamatot, nyitni a kliens figyelmét és a kapcsolati teret. A csoportos mozgás- és táncterápiában a csoporttagokkal, az egyéni keretek között tartott terápia során a terapeutával együtt mozdul a kliens.
Folyamatos keresgélés, illeszkedés, összehangolódás zajlik a térben, a vitalitás affektusok mentén. A közös mozgásban egyszerre figyelünk a saját mozgásunkra, és a másik mozgására is: érzékeljük a saját mozgásunk ritmusát, irányát, sebességét, és mindeközben folyamatosan zajlik a másik mozgásának, szándékának a letapogatása. A kapcsolódási folyamatban lehetnek közeledések, távolodások, megállások, együttmozgások. A jelenlévők közösen formálják a kapcsolati teret mozdulataik, táncuk által. A jelenben létrejövő összehangolt kapcsolódás élménye pedig megmarad, és ismét létrehozható.
A jelen tapasztalatainak tudatosítása
A mozgásos szakasz után szóban is reflektálunk a testi önérzékelésben, kapcsolati hangolódásban átélt élményekre, asszociációkra és személyes nehézségekre. Tudatosítjuk, hogyan sikerült benne lenni a kapcsolódási folyamatban, mi ment könnyen, és miben szeretnénk fejlődni. A mozdulataink nemcsak tükrözik aktuális állapotainkat, kapcsolódási képességeinket, hanem segítenek új irányokba is elindulni. A PMT módszertanával ezek az új irányok a fizikai térben is leképeződnek, megtestesülnek.
Zárszó: a PMT eszköztára több tekintetben különbözik a megszokott, ismertebb pszichológiai módszerektől, ezért nehéz lehet elképzelni, mi történik egy terápiás alkalmon. Azt tapasztalom, hogy amint elkezdjük az alkalmat, és elindulunk a térben, minden önmagától értetődő lesz. Ha többet szeretnél tudni a PMT-ről, olvasd el ezt a bejegyzést is.
Úgy érzi, hogy segítségre van szüksége?
Forduljon hozzánk bizalommal, és kérjen időpontot rendelőnkbe.
