Gyorsan lobbanó és mindent elöntő indulatok, bénító szorongás, félelmetes ürességérzés, nehezen megragadható és elviselheteten belső fájdalom, kétségbeesett menekülés a magányosság és az elhagyatottság elől – ezek az élmények gyakran képezhetik a borderline személyiségzavarban érintettek mindennapjait. Honnan eredhetnek ezek az érzések és élmények? Mit lehet velük kezdeni? Van-e terápiás megoldás a panaszokra? Jelen írásommal ezekre a kérdésekre kívánok választ adni.
Mit nevezünk személyiségzavarnak?
A klinikai gyakorlatban személyiségzavarnak nevezzük az egyén belső élményeinek és viselkedési mintázatainak olyan átfogó és rugalmatlan mintázatát, mely nagyban eltér az adott kulturális környezetben megszokottól és elvárttól. Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a személyiségzavarban érintett személyek nehezen éreznek rá és gyakran sikertelenül is alkalmazkodnak a társadalmilag elvárt viselkedéshez, megnyilvánulásaik, reakcióik, érzelmeik eltérnek a nagy általánosságban megszokottól. Ez gyakran azt is jelenti, hogy ennek hatásait a környezet veszi könnyebben észre, az érintettek pedig nem feltétlenül látják saját működésüket problémásnak. A személyiségzavarok terápiás jellegű kezelésének éppen ez szokott lenni egy gyakori nehézsége: nem az érintett, hanem az őt körülvevő emberek tartják problémásnak az egyén megnyilvánulásait és reakcióit.
Az érintettek oldaláról inkább életvezetési nehézségeik válhatnak gyanússá a személyiségzavar kapcsán. Ilyenek lehetnek az ismétlődő magánéleti problémák, például a párkapcsolatok hiánya, gyakori felbomlása vagy nagy indulati töltése, vagy éppen a karrierbeli elakadások, mint egy saját hivatás megtalálásának nehézségei és az ahhoz való elköteleződés hiánya, vagy a gyakori munkahelyváltások és összeütközések a kollégákkal és vezetőkkel. Legdrámaibb formában beszélhetünk akár a felnőtt életben jelentkező önfenntartásra való képtelenségről, amikor az illető nem tud kialakítani stabil anyagi bevételforrásokat vagy támogató és bensőséges emberi kapcsolatokat. Éppen ezek a panaszok adnak egy olyan értelmezési keretet a személyiségzavarok megértéséhez, melyek alapján egyfajta személyiségbeli és érzelmi éretlenségként, „felnőtté nem válásként” vagy felelősségvállalási és önállósodási elakadásként is definiálhatjuk az effajta lelki működést.
Mi jellemzi a borderline személyiségzavart?
A borderline személyiségzavar jellemzően instabil személyközi kapcsolatok, labilis önkép és indulatkezelési nehézségek nyomán válik felismerhetővé, melyek egészen a fiatal felnőttkortól már jellemzik az érintett életvezetését. A zavar diagnosztizálásához a következő tünetek közül legalább 5-nek szükséges teljesülnie a DSM-5 (az Amerikai Pszichiátriai Társaság gondozásában megjelent, mentális zavarokat rendszerző kézikönyve) szerint:
- Félelem a vélt vagy valós elhagyatástól, mely elkerülése érdekében az egyén kétségbeesett próbálkozásokat is tesz.
- Nagy érzelmi töltetű, de instabil társas kapcsolatok, melyekben az egyén a társait gyors váltásokkal túlbecsüli vagy éppen mélyen leértékeli.
- Az önértékelés és az énkép labilitása, az úgynevezett „ki vagyok, mi vagyok” visszatérő problémája, mely miatt az egyén nehezen határozza meg, milyen személy ő valójában.
- Az egyén impulzivitása, sodorhatósága és akár önkárosító viselkedése legalább két életterületen a következők közül: költekezés, szexualitás, szerhasználat, falás, gondatlan autóvezetés, stb.
- Visszatérő szuicid viselkedés, mely során az egyén gyakran fenyegetőzik öngyilkossággal, tesz erre irányuló gesztusokat és önsértő cselekedeteket, próbálkozásokat is.
- Érzelmi instabilitás egy-egy emocionálisan megterhelő helyzet vagy életesemény következtében, mely szorongást, hangulati nyomottságot vagy irritabilitást okoz az egyénnél, jellemzően pár órán át, de akár egy-két napig is.
- Hosszantartó, akár mindent átható ürességérzés az egyénben.
- A kiváltó helyzethez képest indokolatlan nagyságú harag átélése, a düh és az indulatok kontrollálásának nehézségei az egyén részéről.
- Az egyén stressz hatására üldöztetéses, paranoid fantáziákat él át, vagy „kihagyásos”, azaz disszociatív epizódokat tapasztal, amikor egy-egy helyzet vagy időszak felidézése akadályba ütközik.
Fájdalmas gyermekkor – a borderline személyiségzavar kialakulása
A megértéshez a fent bemutatott tüneti leírás mellett legalább ugyanennyire fontos a korai tapasztalatok és az esetleges rizikótényezők ismerete is a borderline személyiségzavar tekintetében. A zavar kialakulásában mind az öröklött, mind a tanult tényezők közrejátszanak, az egyén lélektani élettörténete, az úgynevezett anamnézise gyakran viharos, megterhelő és fájdalmas korai élményekről tanúskodik. Az érintettek egy jelentős hányada „nehéz temperamentumú” baba volt, mely a legtöbb esetben azt jelenti, hogy bioritmusuk, vagyis alvás-ébrenléti ciklusuk és étvágyuk rendszertelenebb volt, illetve gyakran voltak zaklatottak és kifejezetten nehéz volt megnyugtatni őket kicsiként. Az ilyen temperamentumú babákhoz való kapcsolódás már önmagában nagyobb kihívást jelenthet a szülők és kifejezetten az édesanya számára, ugyanis az ilyen picik az átlagosnál is több figyelmet és türelmet igényelnek már akár születésüktől kezdve. Az effajta „idegrendszeri érzékenységben” vagy „irritabilitásban” való érintettség akár a zavar kialakulásának első lépcsőfokává is válhat, ha a szülők nehezen tudnak gyermekük szükségleteire megfelelő mértékben ráhangolódni.
A csecsemőkori vérmérséklet mellett (bizonyos helyzetekben ettől egészen függetlenül) gyakran megjelenhet szülői elhanyagolás, hűvösség és távolságtartás, mely megalapozhatja a borderline személyiségzavar kialakulását. Éppen ezek a korai élmények képesek magyarázni a fokozott kapaszkodási igényt és az elhagyatástól való félelem magját. Ezen felül tragikus módon gyakori a gyermek- és serdülőkorban elszenvedett bántalmazás is, legyen szó akár verbális, fizikai vagy éppen szexuális abúzusról. Ezek a komoly atrocitások és sérülések okozhatják a közeli kapcsolatokban tapasztalt nehézségek másik oldalát, ugyanis a borderline személyiségzavarban szenvedők nem csupán az egyedül maradástól való felélelemtől szenvednek, hanem az érzelmi közelség is fenyegető a számukra, és az ismételt bántalmazástól való tudattalan félelem táplálhatja akár a heves indulati lobbanásokat is, melyek a legtöbbször ahhoz vezetnek, hogy társaik végül tényleg bántani kezdik vagy el is hagyják őket. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az érintettek saját, rendkívül terhelt korai kapcsolataik fogjai, ugyanis felnőttként is az elhagyatástól és a bántalmazástól való rettegés között őrlődnek, gyakran feloldás nélkül.
Továbbadhatjuk generációról generációra
Ezt kiegészítve, több esetben megfigyelhető akár egyfajta családon belüli, mondhatni többgenerációs halmozódás is, ahol impulzívabb, emocionális viharokkal küzdő szülők az érzelemszabályozás tekintetében hasonlóképpen nehézségekkel és elakadásokkal küzdő gyermekeket nevelnek fel. Úgy is megfogalmazható ez a hatás, miként az éretlenebb, és emiatt a gyermekeik szükségleteire is nehezen ráhangolódó személyek olyan hatásoknak teszik ki a kicsiket, melyek miatt azok a megfelelő törődés és gondoskodás hiányában, illetve az esetleges bántalmazás nyomán csupán ismételni tudják majd szüleik mintáit. A felsoroltak finom összjátékának eredménye lesz így a felnőttkor elején már tapasztalt indulati lobbanékonyság, mely egyfajta „megcsontosodott” kamaszkori lázadó, határfeszegető beállítódásként is jellemezhető. Azonban az eddig említett örökölt és a későbbi, környezeti hatások összefonódásának felsorolása még itt sem ér véget a borderline személyiségzavar esetében.
Az érzékenyebb idegrendszeri huzalozottság és a nehéz korai élmények nyomán ugyanis egy másik drámai hatás is megjelenhet, melynek egyik oka lehet az öröklött neurológiai „ópiát-deficit”, illetve a bántalmazás nyomán túlterhelt stresszpályák is az agyban. Mindkettő agyi sajátosság egyfajta nyomottabb alaphangulatot és üresség-érzetet okozhat a későbbiekben. Éppen ez tud a továbbiakban jelentkező önkárosító és veszélyeztető viselkedésformáknak megágyazni: a borderline személyiségzavarban szenvedők ugyanis – érthető módon – ez efféle alaphangulat elől menekülve igyekeznek nagy intenzitású, kizökkentő erejű élményeket átélni. Ennek egyik jellemző formája az önsértés és vagdosás, melyet a pszichológiai szakmai szleng „falcolásként” is említ, mely oka gyakran a nehezen meghatározható és elviselhetetlen lelki kínból való kizökkenés vágya, például a fizikai fájdalom átélésén keresztül. Ugyanez az idegrendszeri sajátosság vezethet impulzív örömök kereséséhez, mint a falási rohamok, a szerhasználat vagy éppen a szerencsejáték-függőség. A magány elől menekvés és az impulzív gyönyörök átélésének csábítása pedig egyfajta felfokozott szexuális aktivitást és gyakori partnerváltást is okozhat. Bár érzelmi biztonságot és lágyságot nehezen képes a borderline személyiségzavarban érintett egyén biztosítani partnere számára, az ágyban nyújtott szenvedélyes szeretői jelenlétével gyakran sikeresen ellensúlyozhatja lobbanékonyságát és tüskésségét. A szexuálisan fűtött, ám jelentős érzelmi hullámzással járó viszonyok idővel azonban mindkét érintett felet jelentős mértékben megviselik.
Terápiás lehetőségek
A borderline személyiségzavar terápiás kezelése napjainkban már széles körben elterjedt és elérhető az érintettek számára. Számos terápiás módszer és megközelítés létezik, melyek megválogatása legfőképpen a szakember szakmai irányultságának és a páciens igényeinek függvénye. A teljesség igénye nélkül igyekszem felsorolni néhány terápiás megközelítést, melyeket érdemes keresnie az érdeklődőknek. Az egyik ilyen terápiás szemlélet a „TFP”, vagyis az áttétel fókuszú pszichoterápia, melynek szakmai alapjait a kiváló klinikus és elméletalkotó, Otto Kernberg fektette le. A közös munka fő csapásvonala ebben a módszerben a páciens és a terapeuta között megjelenő érzések és indulatok feltárása, megértése és átdolgozása. Egy másik terápiás keretrendszer, a Jeffrey Young nevéhez köthető sématerápia is, mely kifejezetten a korai szükségletekben elszenvedett sérüléseket és az ilyen élmények nyomán kialakult hiedelemrendszereket igyekszik megcélozni és átírni. Szintén érdemes megemlíteni a Peter Fonagy és Margaret Target által kidolgozott mentalizációs modell elméletén alapuló MBT-terápiát is. Ebben a terápiás megközelítésben a páciens azon képességét igyekszik a terapeuta fejleszteni, mellyel képes mások és a saját érzéseit megérteni, illetve az egyéni és a környezete motivációiban, belső folyamataiban „olvasni”.
A fent említett irányzatokon felül hasznosak lehetnek továbbá az analitikus-dinamikus, illetve a kognitív-viselkedésterápiás és csoportterápiás megközelítések is. Bizonyos esetekben indokolttá válhat az átmeneti osztályos kezelés is, ha az érintett állapota önmagára vagy a környezetére veszélyessé válik, vagy nagy mértékben labilis, fellazult, úgynevezett „pszichotikus” lesz. A borderline személyiségzavar kezelése időigényes, akár másfél-három évet is igénybe vehet, így komoly elköteleződést és kitartást igényel a páciens részéről és gyakorlott teherbírást a terapeutától, a közös munka során gyakran megjelenő heves érzelmek és indulatok miatt. A szakmai tapasztalat mégis azt mutatja: érdemes segítséget kérni és vállalni a terápia esetleges átmeneti nehézségeit, hiszen jelentős mértékű pozitív változást tapasztalhatnak az érintettek az életminőségükben.
A kulcsüzenet tehát: ha magadra ismertél a cikkben írottak alapján, bátran fordulj segítségért! Ezt itt is megteheted.
